Szombathely

2015.04.21. 18:44

Az egészségügyre fordítsák a stadionokra szánt pénzt - ezt követeli a V, mint Vas Egyesület

A V, mint Vas Egyesület közleménye az egészségügyi dolgozók demonstrációjáról:

"Mint demokraták, hazafiak és érző szívű emberek, szeretnénk megbecsülésünkről és támogatásunkról biztosítani a demonstráló egészségügyi dolgozókat, akik végre felvállalták, hogy a maguk – hivatásukból adódóan erősen korlátozott – módján szót emelnek az egészségügyben folyó esztelen kizsákmányolás, a sok helyütt hiányos infrastruktúra, az orvos- és ápolóhiány, és az ezekből adódó, a személyzetet és a betegeket is megterhelő problémák ellen.

Minden tiszteletünk az ápolás és gyógyítás szolgálatának időt, energiát, anyagiakat alárendelő nővéreké, asszisztenseké, műtősöké és orvosdoktoroké, akik saját nehézségeik ellenére is elkötelezetten állnak a lakosság szolgálatában.

Köszönjük, hogy tűrtek, tűrnek értünk – és köszönjük, hogy ugyanakkor már nem tűrnek bármit némán!  Hálásak vagyunk, mert amikor a kórházakért, a munkahelyeikért, a jobb körülményekért, az elfogadható színvonalú egészségügyi finanszírozásért és az európai bérekhez közelítő fizetésekért demonstrálnak, akkor mindannyiunk jól-létéért emelnek szót.  Ez a demonstráció a társadalmi felelősségvállalásnak az önérdeken messze túlmutató példája. Köszönjük!

A V, mint Vas felszólítja az illetékes minisztériumokat, a szakszervezeti vezetőket és az egyes intézmények felelős vezetőit, hogy haladéktalanul kezdjék meg az érdemi tárgyalásokat a közegészségügy helyreállításáról és fejlesztéséről, az egészségügyi dolgozók bérezéséről, munkakörülményeik javításáról, az ellátás színvonalának jelentős javításáról, egy attraktív pályamodell bevezetéséről!  Kerüljön részletes kidolgozásra egy átfogó terv, és a költségvetésből a vitatott (pl. stadionépítési) beruházásokra szánt milliárdokat csoportosítsák át a hazánk minden állampolgárát érintő területekre!"

Magassy Réka - V, mint Vas Egyesület

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!