Szombathely

2016.05.28. 09:32

Az égtájak felé osztanak a papok áldást

Krisztus szent testének és vérének ünnepén a szombathelyi plébániák most tizedik alkalommal tartják közösen az úrnapi szentmisét a székesegyházban, majd utána a körmenetet a Fő téren.

Némethy Mária

Az úrnapja katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Testének és Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban (például Angliában) a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. Úrnapja idejére már teljes virágdíszbe öltözteti a tavaszt a természet, így a körmenettel Magyarországon és másutt is összeforrt a virágszőnyegek, a virágokkal díszített oltárok képe. Az úrnapi körmenetnek saját liturgiája van. Az oltároknál (stációknál) evangéliumot olvasnak és a pap az égtájak felé áldást oszt.

A megyeszékhely plébániáinak híveit és az őket kísérő plébánosokat 9 órára a székesegyházba várja vasárnap dr. Veres András megyéspüspök (fotó: Unger Tamás)

A megyeszékhely plébániáinak híveit 9 órára a székesegyházba várja most vasárnap a megyéspüspök, hogy az eucharisztikus Jézusba vetett hitüket közösen vallják meg Szombathely előtt. Dr. Veres András megyéspüspök kezdeményezésére most tizedik alkalommal ünnepelik az úrnapját így együtt a szombathelyi katolikusok. A híveket elkísérik plébánosaik is az ünnepi eseményre.

A körmenet első sátrát hagyományosan a székesegyház előtt állítják fel - a felújítás alatt lévő tér az ígéret szerint a hétvégére elkészül -, három sátra a Fő téren kap ma helyet. Az elsőt a székesegyházi Főplébánia, a főtéri hármat az idén a szőlősi, a ferences és az oladi plébániák hívei készítik, majd állítják fel. A szentmisén hagyományosan részt vesznek idén azok a kisdiákok is, akik az elmúlt hetekben voltak elsőáldozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!