Szombathely

2015.03.06. 15:41

Az életüket kockáztatják - Kamionok között szlalomoznak a biciklisek

Pont kerülhet az évek óta húzódó Szombathely-Zanat közti kerékpárút-ügy végére.

Médiaközpont

Jelenleg a Szombathelyről Zanatra, illetve a Zanatról Szombathely felé haladó kerékpárosok arra kényszerülnek, hogy a forgalmas körgyűrűn keresztül közelítsék meg az útcéljukat. Több száz kamion és autó szeli át naponta ezt a csomópontot. A tervek szerint a Zanati úti nagyáruház melletti füves területen keresztül halad majd az a kerékpárút, amelynek a februári közgyűlési határozat értelmében meg kell épülnie.

fotó: Médiaközpont

„A közgyűlés döntést hozott: a fennálló szerződést meghosszabbította három évvel azzal a kitétellel, hogy májusban egy felülvizsgálatot tartunk, és meglátjuk, hogy hol tartanak a munkálatok. Jelenleg a kisajátítás folyamata zajlik. Amint ez megtörténik, megkezdődhet a kivitelezés” - tájékoztatott Lendvai Ferenc tanácsnok.

Sokan azzal magyarázták az építkezés csúszását, hogy a kivitelezővel szemben végrehajtás folyik, ez pedig veszélyeztetheti a projektet. A jelenlegi helyzet szerint viszont már csak a környékbeli sportszereket eladó áruház végleges használatbavételi engedélyére várnak. Ez ugyanis az egyik feltétele a munka megkezdésének. „A társaságnak az én információim szerint megvan a megfelelő fedezete, hiszen az az összeg, amelyet a város részére lekötött, az jóval meghaladja az 500 millió forintot” - mondta el érdeklődésünkre Kövesdi Zoltán, a kivitelező jogi képviselője.

A Szombathely és Zanat közötti biztonságos kerékpárút mintegy 300 millió forintból valósulhat meg és várhatóan jövő szeptemberben vehetik birtokukba a biciklisek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!