Szombathely

2014.09.15. 13:38

Az MSZP tartott sajtótájékoztatót a baloldal „A minőségi élet városa” című programjáról

Szombathely – A minőségi élet városa című 2014-2020-ra tervezett, a szombathelyi baloldali és a civil szervezetek összefogását tükröző programról tartott sajtótájékoztatót az MSZP.

Merklin Tímea

- A városvezetés megkésett a programalkotással, szeptember végére tudnak összeállítani egy anyagot. Mi el fogjuk küldeni a magunkét, hogy be tudják építeni az önkormányzat elképzeléseibe – mondta dr. Czeglédy Csaba, a baloldali koalíció kampányfőnöke. - 30-35 ezer ember választja meg Szombathely új vezetését, szeretnék velük is megismertetni ezt a programot. Szeretnénk például a belvárosi ingatlanokat ingyen kiadni mikro- és kisvállalkozóknak, szeretnénk kéttannyelvű óvodákat, iskolákat akkor is, ha az állam nem finanszírozza.

Dr. Ipkovich György polgármesterjelölt elmondta: a programjuk a szokásos kívánságlistán túl választ ad arra a kérdésre is, hogy a terveiket miből kívánják megvalósítani. Több mint 13 milliárd forint uniós forrás várható területi és településfejlesztésre, a koncepció erre és a saját forrásokra épít. Programjukat alapvetésnek szánják, nyilván módosulhat, szükség szerint. A nagy kérdésre, hogy lehet-e ellenzéki vezetésű városban gazdasági fejlesztéseket véghez vinni, dr. Ipkovich György Szeged példáját hozta, ahol eredményes fejlesztések mennek ellenzéki vezetés alatt. Szombathelynek pedig a kormánypárti vezetés alatt is elsorvadtak a lehetőségei, inkább fogyóban van, mint növekvőben. A polgármesterjelölt kiemelte: az uniós fejlesztési források teszik lehetővé a változásokat.

A sajtótájékoztatón dr. Nemény András képviselőjelölt arról beszélt, hogy Szombathely sokrétű, színes város, amely sohasem egy területről volt ismert. Úgy fogalmazott: akkor tudjuk fenntartani, ha értőn kezeljük.

Fotók: Szombathelyi Médiaközpont

- Nekünk nem Győrrel kell versenyezni, mi partnereket szeretnénk keresni, akár az Ausztriával való kapcsolatot erősíteni – mondta. - Szombathely a minőségi élet városa kell, hogy legyen. Az az alapgondolat, hogy tudni kell, milyen a térség munkaerő szerkezete, mit várhatunk a munkáltaktól, a multiktól. Azt szeretnénk, ha mindenki tehetségéhez és képességéhez mérten találna munkát. Szeretnénk előre jutni az ipari park fejlesztésben, hasznosítani a Söpte és Szombathely között eddig kihasználatlanul hagyott 600 hektáros területet.

Dr. Ipkovich György hangsúlyozta:

- Ezzel a programmal új szakaszt kívánunk nyitni a kampányban is. Ki mit miből kivel? - ezt szeretnénk megbeszélni. Szeretnénk visszahozni a vitát, és az egymásra figyelés módszerét, ütköztetni a véleményeket, mi nem szeretnénk sommás ítéletekkel elintézni a dolgokat.

A sajtótájékoztatón szó esett a parkolás kérdéséről is. Dr. Ipkovich György határozottan úgy gondolja, hogy a fizetőparkolás megszüntetése – helyette egy időmérő tárcsás parkolórendszer létrehozása - megpezsdítené a belváros életét, különösen sokat segítene például a piacra járóknak.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!