Szombathely

2015.12.12. 09:26

Betlehemes játék szakkollégistáktól

Szombathely - Először léptek ki a város színe elé a II. János Pál Katolikus Szakkollégium diákjai, amikor a szombathelyi Fő tér adventi programsorozatában bemutatták betlehemes játékukat.

Merklin Tímea

Autentikus székely népi játékokból állították össze a műsort, valamennyi szereplő részéről „önkéntes szolgálat” volt. A rendezéssel Pesti Arnoldot, a celldömölki Soltis Lajos Színház tagját bízták meg, aki a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi campusán másodéves történelem-testnevelés szakos hallgató. A szakkollégisták tanulmányaik mellett próbáltak egész novemberben, hogy a betlehemes játékot ajándékba adhassák a város lakóinak, illetve a papi otthonban gondozott időseknek, de bemutatták a kollégiumi karácsonyon is lakótársaiknak és vendégeiknek. Az ötlet, hogy nyissanak a város felé, mutassák meg magukat, Horváth Csaba Csongortól, a szakkollégiumi diákbizottság elnökétől származott, aki a közösségi programokért felelős. A betlehemes játékban ő volt Szent József, a rendező Pesti Arnold pedig az öreg pásztort alakította.

A II. János Pál Katolikus Szakkollégium diákjai játékkal kedveskedtek Fotó: Merklin Tímea

Már a betlehemes játék alatt az érdeklődők kezében lehetett a szakkollégium most megjelentetett évkönyve dr. Veres András püspök főpásztori köszöntőjével, amelyben céljaikat is megfogalmazza. Értékrendjükben egyebek között kiemeli a társadalmi érzékenységet és a lelkiség elmélyítését. Dr. Németh Norbert a szakkollégium igazgatója nagybetűvel írja, hogy „Házunk”, és azt a kívánságot fűzi hozzá: „váljék otthonná, biztos és tiszta háttérré, nagy tettek csendes rajtvonalává”. Gaspari Gábor szakkollégiumi titkár felidézi, hogy Szombathelyen már 1987-ben megjelent ez a közösségi forma: a Németh László Szakkollégium a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Ma a jogutód Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi campusán  a II. János Pál Katolikus Szakkollégium mellett működik  a Békefi Antal Szakkollégium és a Kuncz Adolf  Természettudományi Szakkollégium.  Az évkönyv képekkel illusztrálja a 2012-es alapítás óta eltelt időszak történetét, bemutatják kurzusaikat, portréikkal bemutatkoznak a közösség tagjai.

A szakkollégisták Fő téri betlehemes játékukkal bekopogtattak a város ajtaján. Csak ők nem szállást kérnek, hanem figyelmet. A szolidáris társadalom építésére szerveződő keresztény értelmiségi felnövő tagjai, ők is Szombathely fiataljai közé tartoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!