Szombathely

2015.08.25. 12:49

Csütörtökön indul! Elárulták, mire számíthatunk a hétvégi Karneválon

Célegyenesbe fordult a szervezés: már csak két nap és kezdetét veszi Közép-Európa legnagyobb historikus fesztiválja, a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen. Az eseményt megelőző utolsó sajtótájékoztatón a legfontosabb információkat osztották meg még egyszer az újságírókkal.

Médiaközpont

- A Savaria Történelmi Karnevál Szombathely ünnepe, ami jó alkalom a diplomáciai találkozásokra és kapcsolattartásra. Idén is vendégül látják a testvérvárosok és a baráti városok delegációit, 14 országból 60 fős küldöttség érkezik, ami rekord - mondta el dr. Puskás Tivadar polgármester. A polgármesterek és alpolgármesterek mellett turisták és művészeti csoportok is érkeznek. A georgiai Kutaisziból néptánccsoport jön, Bulgáriából pedig az Abritus Hagyományőrző Csoport vendégeskedik itt, tagjaik ókori esküvőt mutatnak be a Történelmi Témaparkban.

- Az volt a szándék, hogy a karnevált közelebb hozzuk a szombathelyiekhez, és egy úgy tűnik, sikerült is - mondta el Koczka Tibor alpolgármester. - Minden eddiginél több helyi vállalkozót, civil szervezetet és fellépőt sikerült bevonnunk - tette hozzá.

fotó: Médiaközpont

Grünwald Stefánia, a szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy idén először jótékonykodhatnak a karnevál vendégei. - Egy fiatal lány szívátültetéséhez és egy vak gyermek rehabilitációjához adhatnak támogatást a segítő szándékúak. Több olyan hagyományőrző csoport is részt vesz a karnevál harci programjaiban, amelyek eddig még nem, így a XIII. századi milicista hadviselést megjelenítő Banderium Hungarorum, a honfoglaláskori magyar lovas harcmodort ismertető Magyar Történelmi Íjász Társaság illetve a Szent István király korába kalauzoló Foedus Orientalis és Jantar Egyesületek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a ma kezdődő útlezárásokat igyekeznek hétfő délig feloldani, hogy zavartalanul indulhasson az iskolakezdés hete.

- A karnevál vendégei végigvonulhatnak Szombathely történelmén. Bejárhatják a Fő téri OTP alatti római városrészletet, a Romkertben megismerkedhetnek Szent Márton korával és a középkorral, az Aréna utcában pedig kiállítás nyílik első világháborús képeslapokból - ismertette Csapláros Andrea, a karneváli alapítvány kuratóriumának elnöke. Hozzátette: pénteken szakmai napot tartanak a Történelmi Témaparkban, történészek, régészek minősítik a hagyományőrző csoportokat, és tanácsot adnak nekik az adott kor minél hitelesebb megjelenítése érdekében.

A biztonság idén is kulcsfontosságú: kijelölték a menekülő útvonalakat, a legfontosabb tudnivalókat a LED-falakon is megjelenítik. A szervezők azt tanácsolják, hogy a lezárt területen parkoló autókban a tulajdonosok jól látható helyen tüntessék fel telefonszámukat, hogy szükség esetén értesíthessék őket, a kisgyermekes családok pedig írják fel a gyerekek kezére elérhetőségeiket.

Az idei immár a 16. Savaria Történelmi Karnevál. 23 helyszínen csaknem háromszáz program várja a látogatókat. 170 kézműves, 25 képzőművész, 35 borász, 20 sörkészítő és tíz országból számos neves előadó érkezik a karneválra. Fellép mások mellett Péterfy Bori, Palya Bea, Lajkó Félix és az Ocho Macho. Már most alig lehet szálláshelyet találni Szombathelyen, a nagyobb hotelek és a kiadó szobák is foglaltak. A rendezvény leglátványosabb eleme a több mint ezer jelmezest megmozgató fáklyás felvonulás - amely a római kortól az első világháború időszakáig jeleníti meg a város gazdag múltját -, két alkalommal, pénteken és szombaton este is szórakozási lehetőséget nyújt. A hivatalos nyitó ceremónia csütörtökön 20.30-kor kezdődik a Fő téri Vesta-templomnál, a karnevál lángjának fellobbanásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!