Szombathely

2015.02.14. 12:19

Diplomával búcsúztak a végzősök

Több mint 250 hallgató búcsúzott ma a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központtól (SEK). A frissen végzett hallgatók diplomát, illetve oklevelet vehettek át az egyetem vezetőitől.

Bajdó Bettina

Idén is az Agora - Savaria mozi adott helyet a SEK diplomaosztó ünnepségeinek. Délelőtt tíz órakor és délután két órakor búcsúztak a végzős hallgatóktól. Prof. dr. Faragó Sándor rektor köszöntőjében arról beszélt, hogy a régóta dédelgetett álmok most valóra válnak, ez a mai nap egyik üzenete. Ki-ki eldöntheti, hogy egykor ezt álmodta-e meg. A végzettek zöme megelégedettséggel nézhet vissza az elmúlt évekre. Hozzátette, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, ezzel arra utalt, hogy nagyon fontos, ki mennyire tudta magáévá tenni a hivatásszeretetet. Arra kérte a diplomásokat, hogy világító lámpásként jelenjenek meg és szórják a fényüket! Hangsúlyozta, hogy a volt hallgatók életpályája a hivatás, példát kell adniuk, ami csak erős tudással, emberséggel, erkölcsi tartással tehető meg.

Horváthné dr. Molnár Katalin elnök-rektorhelyettes beszédét azzal kezdte, hogy ünnepelni jöttek, a volt hallgatók életének szép és fontos szakasza zárul ma le. 254-en sikeres záróvizsgát tettek, 124-en kiváló, kilencen kitüntetéses diplomát vehetnek át. Az elnök-rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy a végzettek olyan utat választottak, mely fáradságos és soha véget nem érő. Ha következetesen haladnak előre, akkor meg tudnak felelni az új és változó elvárásoknak. Horváthné dr. Molnár Katalin felsorolta még az intézmény sikereit, s beszélt a jövőről is, a szeptemberben induló gépészmérnök-képzésről, mely példaértékű összefogásról tanúskodik a magyar felsőoktatásban.

A frissdiplomások a hagyományoknak megfelelően felesküdtek az egyetem egységét kifejező Paedumra, azaz a rektori jogarra. Az ünnepélyes eskü szövegét a talárba öltözött hallgatók állva fogadták, jobb kezüket a szívükön tartva esküdtek arra is, hogy a magyar néphez mindenkor hűek lesznek, illetve a választott hivatásukat emberséggel, szaktudással végzik.

Az eskü után a diplomák átadása következett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!