Szombathely

2014.04.05. 17:31

Divatbemutató, másképp, az elfogadás jegyében

Divatbemutató, kicsit másképp - zeng a mikrofonba a rendezvény neve, miközben a takarásban izgatott modellek várakoznak. Kicsit másképp, mint ahogy megszoktuk. És pontosan ez a lényeg.

Ambrózai Zsuzsanna

Az ötlet nem számít újdonságnak – hiszen harmadik alkalommal rendezték meg a Divatbemutató, kicsit másképpet. A Szombathelyi Zonta Club vállalta fel, a főszervező azonban Mák Dóri. De hogy mit is vállalt pontosan? – Azt, hogy örömet szerezzek és csillogó szempárokat lássak, boldog arcokat és teljes szívből jövő öleléseket – vágja rá kapásból Dóri a miértre. Aztán persze kiegészíti: tudod te, milyen örömet éreznek ezek a gyerekek ilyenkor? Én sem tudom, fel sem tudom fogni, mert én „egészséges vagyok”, de látom rajtuk, s ezen keresztül értem és megértem, de legfőképp érzem. Hálásak minden egyes percért, amikor rájuk vetül a reflektorfény – mondja Mák Dóri főszervező, miközben a színpadra vonulás előtti percekben még elcsípem néhány mondatra. Éppen hajat igazít egy kislánynak, egy másikat biztat, hogy ügyes lesz a színpadon. Aztán a helyemre ülök én is, és kezdődhet a show.

A műsorvezető, Merklin Ferenc, a jeltolmács – merthogy az is van –, Temesi Éva is elfoglalja a helyét, s máris a színpadra szólítják a fiatalokat. Van köztük tinédzser, általános iskolás, fiatal felnőtt, dolgozó nő, de édesanya gyermek(ei)vel is. Van, aki nem lát, aki nem hall, olyan, aki tolószékben ül, s olyan is, akin látszik, mankója segítségével is nehezére esik végigmenni a kifutón. Az arcán azonban sugárzó mosoly, boldogság és legfőképpen küzdeni akarás tükröződik vissza. Bátor kis fiatalok, akik minden tiszteletet és szeretet megérdemelnek. A nézőtéren nem ritka a pityergők látványa.

(Fotó: Szendi Péter)

– Sokan kérdezték már, hogy van-e sérült, hátrányos helyzetű személy a családomban, a környezetemben, s vajon ezért csinálom-e. Erről szó sincs, pusztán hiszem azt, hogy így is tudok, tudunk annyit adni ezeknek a gyerekeknek magunkból, hogy az mindenkinek jó legyen – mondja Dóri.

Jó. Azt kell mondani. Látva ezeket a gyerekeket, tinédzsereket, felnőtteket, nem is lehet kérdés a kérdés. Jó az, amit csinál, csinálnak, mert hozzáteszi, a támogatók és segítők nélkül ez nem menne, nem valósulhatna meg. A ruhák, a smink, a haj, a hely, a kifutó mind-mind valamiféle segítség is egyben ehhez a történethez. S azokról már nem is szólva, akik a háttérből támogatták ezt az történetet. A gyerekek történetét, akik idén nemcsak az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központból, hanem a Rumi Óvoda, Fejlesztő és Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Gyermek és Diákotthonból, valamint a Bercsényi Mik-lós Általános Iskolából is érkeztek. Dóri azt meséli, úgy ment el a rumiakhoz, hogy két gyerkőcöt szeretne a divatbemutatóra, hattal jött vissza. Persze képletesen, de azt azért hozzáteszi: most melyiket hagyjam ott? Melyiknek mondjam azt, hogy nem? Szívem szerint az összeset hoznám – emlékszik vissza Dóri arra a pillanatra, amikor közöttük volt. Aztán, amikor kilépnek a színpadra a kicsik, Andi néni kíséretében, majd kiszakad a kicsi karjuk, annyira integetnek. Boldogok, felfedezik a szülőket, a nagyszülőket a sorok között, futnának hozzájuk, de most feladatuk van. Vonulnak a „reflektorfényben”, csillognak abban a szeretethalmazban, amely a közönség soraiból árad. Árad, akár a tapson is lemérhetnénk. A közönség lelkesen tapsol egy órán keresztül, s a finálénál, ha lehet, még erősebben.

Idén meglepetéssel is készültek a szervezők: a kis és nagy modellek Savaria szülötteiként karneváli jelmezben vonulnak. A meglepetés erejével hatnak. Aztán, amikor a végén mindannyian egy félkörben megállnak, villannak a vakuk, kattognak a fényképezőgépek. Ők pedig csak állnak és mosolyognak, hosszú-hosszú perceken keresztül...

 

A történeteken keresztül

Természetesen, ha Divatbemutató, kicsit másképp, akkor van egy elengedhetetlen résztvevője a rendezvénynek: Hozleiter „Mosolyka” Fanny. Idén is eljött közénk, a divatbemutató előtt könyvbemutatót tartott, majd persze a színpadon is tiszteletét tette. Nem szónokolt, nem tanácsot adott, pusztán történeteket mesélt, saját életéből vett példákat hozott fel. Mi másra, ha nem a segítségre, az elfogadásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!