Szombathely

2013.07.12. 16:26

Egymástól is tanulnak a nyári egyetem résztvevői

Magyar és osztrák hallgatók költöztek ösztöndíjjal három hétre a városba nyári egyetemre.

Rózsa Melinda

Nem csak a tanároktól, de egymástól is rengeteget tanul az itt töltött hetek alatt az a 24 magyar és 24 osztrák diák, akik részt vesznek a kétnyelvű nyári egyetemen.

A rendszerváltás után indult, minden évben megrendezett program eleinte Szegeden volt, majd Szombathelyre költözött, a határ közelsége miatt. Idén jubilálnak, hiszen ez már a tizedik nyári egyetem a városban.

A délelőttöket négy csoportban töltik a hallgatók, és anyanyelvi tanároktól tanulják a nyelvet: a magyarok a németet, az osztrákok a magyart. Délután pedig egymástól: ilyenkor kiscsoportos műhelymunka zajlik, ennek során különböző feladatokat kell megoldaniuk. Interjúkat készítenek szombathelyi emberekkel, vagy beszámolót írnak magáról a nyári egyetemről. Mindezt két nyelven kell elkészíteniük.

A hétvégéken kirándulni mennek: idén Jákon és Kőszegen már jártak, és mennek még Kismartonba (Eisenstadt). Ezért is került a nyári egyetemet Szegedről Szombathelyre, hogy egymás országával is ismerkedhessenek a hallgatók. A választás amiatt is szerencsés volt, mert a Savaria Egyetemi Központtal nagyon jó együttműködést sikerült kialakítaniuk a szervezőknek.

Csire Márta a nyári egyetem motorja. Korábban a szombathelyi főiskolán, később egyetemen tanított, majd átigazolt a bécsi egyetem finnugor tanszékére. Ő úgy látja, az első napokban még sok a gátlás, főleg a magyar diákokban, aminek az lehet az oka, hogy az iskolai nyelvoktatás nem beszédcentrikus. Pár nap után azonban ez oldódik, hiszen itt nem az a legfőbb cél, hogy hibátlanul fogalmazzanak meg egy-egy mondatot, hanem az, hogy kommunikáljanak egymással.

A nyári egyetemre minden évben pályázat útján lehet bekerülni. Magyar részről többszörös szokott lenni a túljelentkezés, igyekeznek úgy összeválogatni a résztvevőket, hogy minden felsőoktatási intézményből érkezzen valaki. Van a diákok között orvostanhallgató, van, aki jogásznak készül. Egy szabály van: német szakosok nem jöhetnek, hiszen számukra rengeteg egyéb ösztöndíj-lehetőség van.

A nyári egyetemen való részvétel is egyfajta ösztöndíj, a résztvevők számára ingyenes az oktatás, minden szervezett program és kirándulás, szállás, ellátás. Mindezt az 1991-ben létrehozott Osztrák-Magyar Akció Alapítvány finanszírozza, az alapítvány pedig a két állam oktatási minisztériumaitól kap pénzt. Az osztrák résztvevők (minthogy azért nyugati szomszédunknál jóval kevesebben tanulnak magyarul, mint nálunk németül) a bécsi egyetem hallgatói, hungarológus bölcsésznek vagy magyar nyelvtanárnak készülnek. Nekik legalább két elvégzett szemeszter a feltétele a jelentkezésnek, a magyaroktól középfokú nyelvtudást várnak el.

Érdekes megfigyelni, hogyan változott az évtizedek alatt az osztrákok motivációja, mondja Csire Márta. Korábban főképp azért kezdtek el magyarul tanulni, mert Magyarország is belépett (vagy még csak belépni készült) az EU-ba, és jó lehetőségnek tűnt szakmai szempontból a nyelvünkkel ismerkedni. Ma már sokkal többet számítanak az emberi kapcsolatok, ismeretségek, barátságok alakulnak ki, emiatt döntenek a magyartanulás mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!