Szombathely

2015.09.04. 12:24

Ellenállt a Sátánnak - Márton és az ördög találkozásai (1.)

Sulpicius Severus Márton élete című művében hat történetet írt le, amelyben Márton személyesen találkozott az ördöggel. A 7. Márton Sátán találkozót , amely halálakor történt, a 3. Bassulához írt levél őrizte meg az utókor számára.

Horváth József

A mai felvilágosult olvasó talán arra gondol, hogy mese az egész. Ördöggel a krampuszok, a karikatúrák láttán találkozik, amit éppen eljátszik valaki. Ettől kezdve léte mesefigura és nem félelmetes valóság.

Pedig a sátán félelmetes, Isten ügyének kibontakozását minden áron megakadályozni akaró személyes erő. Léte nem tapasztalati, hanem kinyilatkoztatott igazság. Módszere a hazugság, a becsapás, a gyenge ember rászedése valami rosszra. Jézus a hazugság atyjának nevezi. Ő maga is megvívta a harcát vele, sőt az általa tanított imádságba is belevette ne vígy minket a kísértésbe, de szabadítsd meg a gonosztól .

Dr. Kneffel Pál már a 80-as években is dialógust ápoló evangélikus hívő, aki az akkori ANTSZ, a KÖJÁL (Közegészség- és Járványügyi Állomás) vezető főorvosa volt. Ez idő tájt bontakozott ki a szombathelyi Kálvária templomban az ifjúsági munka, amelyen 100-150 fiatal szokott részt venni a különböző, akkor ugyan már nem tiltott, de megtűrt ifjúsági programokon. Egyszer meghívtam Dr. Kneffel Pált egy beszélgetésre a fiatalokkal. Mielőtt megkezdődött volna a beszélgetés, ezt a kérdést tette fel: érzékeled-e, hogy közöttetek is mesterkedik a sátán? Mert, ha igen, akkor valamit nagyon jól csinálsz. A sátán ui. azonnal akcióba kezd, ahol az Isten ügye kezd kibontakozni .

Szent Márton találkozása az ördöggel. Oltárkép Cserényből Fotó: szombathelyi egyházmegye

Ismerős talán Vikidál Gyula Eladó az egész világ c. dala. Ebben énekli Eladó az erény, a bűn, mert a pénz nem ismer Istent. A végén pedig ez hangzik el:

Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül,

Járja koldus és király, a sátán örül.

Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül, a pénz körül.

Járja koldus és király, a sátán, a sátán örül.

Márton esetében nem örülhetett a sátán, mert egyrészt Márton nem volt megvásárolható, másrészt kettejük párharcából mindig Márton került ki győztesen. Éppen ezért Márton esetében Isten ügye hatékonyan bontakozott ki, ezért a sátán ellentámadásba lendült, nem is akárhogyan, de szerencsére eredménytelenül. Erről bővebben a következő írásomban olvashatnak.

Horváth József

Szent Márton életéről, kultuszáról bővebb információkat a szentmarton.martinus.hu oldalon olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!