Szombathely

2016.10.27. 10:51

Először báloztak a Brenner suli gólyái - mert hogy eddig nem voltak gólyáik

Elsőként indult gimnazista korú, 9. osztály a 12 évfolyamos, szombathelyi Brenner János Nevelési Központban, amely tavaly költözött új épületbe. Így először volt gólyabál is.

Kerekes Béla

Különös helyzetbe kerültek a Brenner-iskola kilencedikesei, akik ebben a minőségükben az elsők az iskolában: nem volt alattuk járó osztály, aki előkészíthette volna a gólyabáljukat, ami pedig hagyományosan eszerint zajlik.

- Így ezúttal a tanári kar vállalta a feladatot – mondta el Nagylaki András igazgatóhelyettes, - akik a „23. osztálynak” nevezték magukat. Ők szervezték meg azokat a játékos feladatokat a tornateremben, amelyeket a fiatalok nagy örömmel hajtottak végre. Utána pedig kezdetét vette a tánc és diszkó, amelyben az iskola apraja-nagyja részt vehetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!