Szombathely

2015.03.03. 17:40

Emlékek a szép székesegyház lebombázásáról és újjáépítéséről

Szerdán a 17 órakor kezdődő püspöki szentmise után a székesegyházban bemutatják "A Szombathelyi Székesegyház bombázása és újjáépítése" című könyvet, majd megnyitják az oratóriumban kialakított emlékhelyet.

Kelemen Attila

Lendvai Rezső, a Székesegyházi Főplébánia képviselőtestületének világi elnöke sokat bábáskodott a könyv megírása körül. Mi volt a cél?

– A két évszázada épült székesegyház a barokk művészeti alkotás csodája volt. Páratlan szépsége lenyűgözte a látogatókat. Nem véletlen, hogy 1945. március 4-ei pusztulása döbbenettel hatott. Az ország minden részéből áradó részvétnyilvánítások az áldozatokért, a székesegyházért, a városért szóltak. Az újjáépítés csodája az összefogás, a hit szép példája. A szombathelyiekkel együtt az egyházmegye hatalmas áldozatvállalása tette lehetővé, hogy két és fél év múlva megtörténhetett az újraszentelés. Szombathely, az egyházmegye és egész Magyarország nagy ünnepe lett az ünnepség. Annak az időszaknak a megörökítése volt a célja a szerkesztőknek. Sajnos későn kezdődött a könyv szerkesztése, a szemtanúk közül már sokan nincsenek közöttünk. A szerkesztők kötelessége volt ennek a könyvnek a létrehozása, ezeknek a különleges székesegyházi történeteknek a megörökítésére.

Lendvai Rezső és Koltay Ferenc a hiánypótló könyv szerkesztői (Fotó: Szendi Péter)

Kizárólag a székesegyházról szól a könyv?

– A bombázást nem kívánták a szerkesztők izoláltan a székesegyházra leszűkíteni., A visszaemlékezők életükről is szóltak a bombázással kapcsolatban. A bombázókkal kapcsolatos véleményeknek helyt adtunk akkor is, amikor a visszaemlékezők egy része más módon értékelte a támadást, sőt kifejezetten ellene volt a terrorbombázás kifejezésnek. Az olvasóra bízzuk a megítélést ebben a kérdésben is.A hozzátartozói emlékezést is felhasználtuk a könyvhöz, továbbá a már korábban megjelent bombázási visszaemlékezéseket is. Igyekeztünk az eredeti dokumentumok felhasználásával kapcsolatban a tulajdonjog, illetve a szerzői jog vonatkozásában etikusan eljárni.

Hogyan tagolódik a könyv?

– Az első fejezetben a barokk katedrális szépségének bemutatása történik meg az építésétől 1945. március 4.-ig. Eredeti felvételek, tervrajzok teszik látványossá az időutazást. A bombázás fejezete döbbenetes erővel tárja az olvasó elé a légvédelmi jelentéseket, a szakértői véleményeket és nem utolsó sorban a szemtanúk visszaemlékezéseit. A megszólalók több évtized távlatából is fájó szívvel emlékeznek a történtekre. Szólnak családjukról, városukról, s reménytelennek látszó elkeseredettséggel a székesegyházról. Kovács Sándor megyés püspök szózata reményt adott az újjáépítésre, s megtörténhetett, hogy a székesegyház újra állt abban az időben, amikor Szombathely városa a legsúlyosabb veszteséget szenvedett városok között volt. Az újraszentelés fejezete már az örömről is szól, a nagy eseményről, s az újraszenteléssel együtt tartott Mária-ünnepségről. Az eredeti szépségében történő helyreállítása az újjáépítéssel kezdődött, s a mai napig tart. Több évtizedre volt szükség, hogy közelítsen a katedrális a háború előtti állapotához. Ebben sokat segített a lehullott aranyozott faragások felhelyezése, a műmárványozás, a sérült oltárképek kijavítása, vagy pótlása, a festőrestaurátorok művészi munkája, valamint a tetőtér, a külső tatarozás, a homlokzat felújítása. A munkákban részt vevők is emlékeznek a könyvben életük e különleges feladatára.Az utolsó fejezetben azok szólalnak meg, akik a székesegyházban szolgáltak.

Hol kapható a könyv?

– Azt az érdeklődők a Székesegyházi Főplébánián (Szombathely, Széchenyi utca 8.) rendelhetik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!