"Én vagyok Erdélyi Rolika, aki soha nem adja fel!" - Nézze meg, mi történt az egy éve transzplantált kisfiúval

"Ma egy éve annak, hogy transzplantáltak. Nem is tudom megmondani, hányszor voltam eddig kórházban. Túl vagyok pár koponya- és egyéb kisebb műtéten. Voltak pillanatok, amikor megrémisztettem a szüleimet, amikor az életem volt a tét...

Párszor újrakezdtem a rehabilitációt, volt, amikor két hónap, volt hogy fél év is kellett, hogy újra erőre kapjak, és mozogni kezdjek.

Mindig okoztam meglepetéseket, két éven át küzdöttek velem, hogy megtanuljak mászni, de amikor a gyógytornász néni elment nyaralni ... én elindultam, valahogy így tanultam meg beszélni is, amit azóta is imádok.

Szóval túlvagyok ezen a transzplantáción is. Az utolsó kontrollon a doktor bácsi azt mondta, kimondhatjuk: hematológiailag gyógyult vagyok. Természetesen az ember soha sem lehet száz százalékig nyugodt, de ebben a szüleim sajnos már rutinosak. Nem is hiányzik nekik semmilyen extrém hobbi az életükből. Okozok én elég izgalmat.

Már csak egy gyógyszerem van az öt után, ez már igazán semmiség.

A havi kontrollok is csökkentek, bár egy kicsit furán hangzik, de mindig boldogan megyek. Hiszen az ott eltöltött pár hónap alatt az orvosok, nővérek, terapeuták szeretete kedvessége vett, és vesz körül a mai napig.

Elkezdtem hízni, ami két évig nem sikerült. Újabban hajlandó vagyok egyedül inni - csak mesés pohárból - és kicsit rágni is, de csak apával. Olyankor érzem, az erő velem van.

A 29. Spar maratoni futáson olyan élményt szerzett nekem Iváncsics Zsolt, hogy leküzdöttem egy éve tartó félelmemet, és újra beültem a babakocsiba - az anyukám nagy örömére. Azóta sokszor futtatom, mert suhanni a legjobb dolog a világon...

Decemberben életem legnagyobb meglepetését kaptam. A kedvenc mesefiguráim keltek életre a Weöres Sándor Színházban. Annyira boldog voltam aznap, igaz a mondás: csodák márpedig vannak!

Rendszeresen járok pszichológushoz, Éva nénit annyira szeretem, hogy amikor megérkezem, már a főiskola folyosóján hangosan kiabálok neki. Imádok vele lenni!

Utoljára említem a gyógytornát, mert az a mumus az életemben. Nem szeretem. Ennek a torna közben folyton hangot is adok. Üvöltök, kiabálok, anya és apa közben mondják, hogy fordítsam azt az energiát is a tornába, de én hajthatatlan, nagyon makacs kisfiú vagyok! Persze, ha megy a mese, akkor valamiért más az egész. S mivel a gyógytornász néni nagyon kedves és csinos, ezért az ölelés, a puszi és a köszönöm a végén soha nem maradhat el.

Ha minden rendeződik, az óvodába is szeretnék visszamenni, mert nagyon szeretnék már a gyerekekkel játszani.

Végre rendszeresek a napjaim. Boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Rengeteget pihenek, játszok, rosszalkodok, csibészkedek, bohóckodok. A kedvenc időtöltésem a kacsák és a hattyúk etetése a Csónakázótónál.

Jelenleg várom a lábműtétem időpontját. És meg fogom mutatni a világnak, hogy felállok, mert én vagyok Erdélyi Rolika, aki soha nem adja fel!"