Ha nem félünk az igazságtól, Szombathelyen is találunk magánnyomozót

A magánnyomozói munkát Hercule Poirot kitalált alakjának feltűnése óta körüllengi egy romantikus mítosz, manapság pedig egy kereskedelmi csatorna is sorozatot készített a témában. Bevallom, bennem is élt egy romantikus kép a magándetektívekről. Miután Szombathelyen nyomára bukkantam egy profi nyomozónak, megkértem döntse le a magánnyomozókról alkotott sztereotípiákat vagy erősítse meg őket.

Minden magánnyomozó őrzi az inkognitóját, ők nem fognak lebukni, hűtlen kedvesünknek viszont biztosan nincs esélye. Fotó: Unger Tamás

Találkozásunkra nem egy lesötétített szobában került sor, de interjúalanyom névtelenséget kért, és arcát sem vállalta. Így az előfeltevés és a valóság egy-egyre állt a beszélgetés legelején. Mint megtudtam: 1995-ig rendőrtisztként teljesített szolgálatot, majd elkezdett magánnyomozóként tevékenykedni. Főként gazdasági ügyei voltak eleinte, cégek átvilágítása és adósok felkutatása volt a feladatuk, mert mint megtudtam, a magánnyomozói tevékenység korántsem magányos hivatás. Éppen ellenkezőleg, ezért a már említett sorozatot gyalázatosnak tartja a nyomozó, szakmai szempontból. Mint elmondta, elképzelhetetlen, hogy egy megfigyelést egy ember végezzen el, ez amatőr dolog lenne. A megbízások azonban nem abból állnak, hogy lesötétített furgonból figyelnek valakit. Sokszor kell eltűnt embereket felkutatni, és nagyobb üzletkötések előtt gyakran kérik meg őket arra cégek, hogy térképezzék fel a leendő üzlettárs vagyoni helyzetét.

A 2000-es évek elején kis túlzással, aki leszerelt a rendőrségtől, az magánnyomozó lett, Vas megyében ekkor mintegy hatvannyolc detektív működött, ez a szám mostanra a megyében mindössze 6-8 főre korlátozódik. A magyar detektívszövetség tagjaként pedig mindössze ketten végzik ezt a tevékenységet. A drasztikus fogyatkozás több okra vezethető vissza, elsősorban a pénztelenségre. Korábban jogi irodáknak dolgoztak, most viszont az ügyvédek már nem költenek arra, hogy magánnyomozókat bízzanak meg azért, hogy információhoz jussanak. A megrendelések hetven százalékát adó magánügyfeleknek is egyre kevesebb a pénzük nyomozót fogadni, így havonta két-három munkájuk van csupán. A magánnyomozást így csak másodállásban lehet végezni. Régen a magánnyomozói tevékenységet főiskolai végzettséghez kötötték, ma már két hónap alatt bárki elvégezhet egy OKJ-s tanfolyamot, és máris van magánnyomozói végzettsége, persze ettől még nem válik azzá. Mint megtudom, minden a kapcsolatokon múlik, akinek nincsen háttere, nem tudja, kit kell hívni, ha információra van szüksége, az elvérzik a pályán, és biztos nem munka közben.

Rázós esetek amúgy sem nagyon vannak, hiszen törvénybe ütköző cselekedetekbe nem megy bele egy profi, majd hozzáteszi: nem vagyok egy James Bond, és megtehetem, hogy nem vállalok el mindent.

Fontos tudni, hogy a magándetektíveknek éppen annyi joguk van, mint a megbízóiknak, megbízó pedig bárki lehet, aki hajlandó áldozni a bizonyosságért. Ha például arra vetemednénk, hogy párunk hűségét mérlegre tesszük, úgy kalkuláljunk, hogy van óradíj, van rendelkezésre állási díj, amiért a nyomozók készenlétben állnak a nap 24 órájában, ha menni kell, és ehhez jönnek még a járulékos költségek, mint például az utazás. Ha azt szeretnénk megtudni, mit tart rólunk a főnök a munkahelyünkön, ne várjuk el, hogy bepoloskázzák az irodáját, viszont szívesen megteszik ugyanezt az otthonunkban, a lényeg a jogszerűség.

Miután szertefoszlott az árnyékban suhanó detektívekről alkotott kép, még meglepődök egy-egy ügyfél kívánságán, volt olyan elvált szülő, aki arra volt kíváncsi, hogyan tölti a láthatás idejét gyermekükkel volt férje. A magánnyomozók munkája nem olyan romantikus, mint hittük, de hatékonyabb, mint gondolnánk, ezért a megrögzött nagyotmondók és a hűtlenek legyenek óvatosak, lehet, hogy figyelik őket.