Szombathely

2014.04.19. 13:45

Haditorna fiúknak, lányoknak

Szombathely - Több mint százhúsz diák lőtt, futott és vette az akadályokat a Történelmi Témaparkban rendezett honvédelmi erőpróbán.

Vadas Lucia

Hagyományosan minden évben van honvédelmi erőpróba Szombathelyen az iskolásoknak, ez már a tizedik év, hogy megrendezte a Magyar Honvédség Hadkiegészítő Központi Nyilvántartó Parancsnokság 11. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodája. A négyfős csapatok számára meghirdetett verseny – amelyre jelentkezhettek általános és középiskolás tanulók is – célja egyfelől a honvédelmi nevelés, másfelől az egészséges életmód megszerettetése.

A versenyszámok közt volt kézigránátdobás, lövészet, teljesítettek akadálypályát és szellemi tesztet is kitöltöttek a diákok, vagyis széles körű képességeket tesztelt a verseny.

Az idei megmérettetés különlegességét az adta, hogy az erőpróba kapcsolódott a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi kötelék elnevezésű programjához, a minisztériummal közös szervezésben zajlott a verseny. Ennek megfelelően a versenyszámok ötvözték az ő programjukat és a hagyományost. A Honvédelmi Kötelék Programiroda most országszerte szervez középiskolások számára megyei szintű haditorna versenyeket, Vasban ezt vonták össze az évről évre megrendezett erőpróbával.

Both László főtörzsőrmester és Székely Sándor Erik a Történelmi Témaparkban megrendezett honvédelmi vetélkedésen. Fotó: Horváth Csaba

A Honvédelmi kötelék című program tavaly indult. Az egész országot behálózó mozgalom igyekszik a honvédelem ügyét a lehető legszélesebb körben megismertetni, a hozzá szorosan kapcsolódó értékeket közvetíteni, valamint mindenki számára lehetővé tenni a honvédelemben való részvételt.

A verseny helyszíne a Történelmi Témapark volt. Harminckét csapat indult, fiúk-lányok vegyesen. Nem csak az iskolák szervezték a csapatokat. Voltak, akik maguk jelentkeztek, nem tanári biztatásra. Például az a belevaló társaság a Nagy Lajos Gimnáziumból, amelynek tagjai – az erőpróba évtizedes történetében elsőként – színtiszta lánycsapatként neveztek be, számolt be a nap egyik kuriózumáról a szombathelyi irodában dolgozó Ferge László őrnagy.

A versenyt 9-kor nyitotta meg hivatalosan Harangozó Bertalan kormánymegbízott és dr. Puskás Tivadar szombathelyi polgármester, és jelen volt Budapestről a Honvédelmi Kötelék Programiroda vezetője, Lacsny Márton, valamint Fodor István tankerületi igazgató.

A 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred biztosította az étkezést, a technika egy részét, valamint felvonultattak egy egészségügyi járművet is, amely a verseny egyik állomáspontja volt. Állomáspontként szerepelt a katasztrófavédelem és a közterület-felügyelet is.

Délutánra megszülettek az eredmények, miszerint az általános iskolások csapatai közül az első díjat vihette haza a Sorkifalud 2. (Sorkifaludi Gárdonyi Géza Általános Iskola), második lett a Tartalékosok (Celldömölki Városi Általános Iskola), harmadik a Gothard Harcos (Gothard Jenő Általános Iskola, Szombathely).

A legügyesebb középiskolás csapat a Savaria volt a szombathelyi Savaria SZKI-ból, második helyezést ért el a KFG (Kölcsey Ferenc Gimnázium, Körmend), harmadik lett a Big Lui (Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely).

A hagyományosan kiosztott serlegeken, érmeken és apró ajándéktárgyakon túl a Honvédelmi Kötelék Programirodától pendrive-ot és pólót kaptak, illetve szponzori felajánlásból jutott a tanulóknak sportszerutalvány, uszodabelépő és erdei iskolai részvételi lehetőség is. A nap kezdetén minden induló kapott almát, csokit és ásványvizet, szintén szponzori felajánlásból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!