Szombathely

2015.02.25. 19:55

Három közös ima

Szombathely - A kommunizmus áldozatainak emléknapját a Honderű Asztaltársaság rendezte meg társszervezőkkel szerda este a Savaria Szálló előtti téren dr. Puskás Tivadar polgármester és dr. Csatári Bence történész részvételével.

Szendi Péter

A kommunizmus áldozatai emléknapjának megrendezését 2000-ben rendelte el a Magyar Köztársaság országgyűlésének határozata. Annak emlékére, hogy 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a szovjet megszálló hatóságok a kommunistákkal szembeni kiállása miatt jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Nyolc évet töltött fogságban: előbb a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-étől az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.

A Honderű Asztaltársaság társszervezeteivel együtt, melyek a Polgári Egyesület Szombathelyért, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Csoportja, az 56-os Szövetség Vas megyei Szervezete és a Rákóczi Szövetség Szombathelyi Szervezete fontosnak tartja, hogy ne merüljenek feledésbe a kommunizmus bűnei, illetve ne lehessen azokat relativizálni, azaz kérdésessé tenni. Ugyanakkor méltó módon szeretnénk tisztelegni az áldozatok emléke előtt tolmácsolta a szervezetek szándékát Horváth Csaba, aki elmondta Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versét.

Dr. Tímár Péter és Kiss György a Honderű Asztaltársaság képviseletében koszorúztak az egykori ávós székháznál Fotó: Szendi Péter

A fáklyákkal megvilágított téren Németh Norbert római katolikus egyetemi lelkész, Donatin Tamás református lelkész és Steindl-Papp Judit evangélikus lelkésznő mondtak imát az áldozatokért és családjaikért.

A Nemzeti Emlékezet Bizottság képviseletében dr. Csatáry Bence történész mondott beszédet, felidézve, hogy a szélsőbaloldali diktatúrák visszaéléseiről és rémtetteiről egészen a rendszerváltásig nem lehetett beszélni. Amint mondta: a becslések szerint a kommunizmus 100 millió ember életét követelte világszerte. A borzalmakról szólva felsorolta a talpalást (amikor a börtönökben ólomszálas gumibottal verték a rabok talpát), az elektromos árammal való sokkolást, a sötét, nyirkos magánzárkákat, az égető vasalót, a malenkij robotot, ami nem pár napot, hanem hosszú éveket jelentett gulagtáborokban rabszolga munkát végezve. A Savaria térről a megemlékezők a Király utca 11. számú épülethez, az egykori ávós székházhoz vonultak koszorúzni. Onnan a Honderű Asztaltársaság buszt indított az evangélikus templomhoz, az ottani emléktáblához.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!