Szombathely

2014.10.01. 12:34

Hefelések Németországban - A tanárok már hazatértek, a diákok most készülnek

Szombathely - Az Erasmus+ program keretében 58 ezer eurót nyert a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola. A projekt segítségével az intézmény kilenc tanára egyhetes, 28 diákja háromhetes tanulmányúton vehet részt Németországban.

Némethy Mária

A tanárok már túl vannak a németországi tanulmányúton, a diákok most készülnek rá, október 6-án indulnak. Nem volt könnyű a 16 ács és 12 kőműves tanuló kiválasztása a projekt szervezőinek, Farkas Attilának és Tóth Árpádnak,  mert kétszeres volt a túljelentkezés a háromhetes biberachi tanulmányútra.  A kiválasztott diákok nyáron felkészítésen  vettek részt, például önismereti tréningen, üzemlátogatáson, szakmai elméleti és gyakorlati, valamint idegen nyelvből is  plusz képzést kaptak, hogy könnyebben vegyék a Németországban eléjük gördülő akadályokat.

A tanulmányút alatt két hétig tanműhelyben tanulnak majd, egy hetet azonban önállóan, szakmájuknak megfelelő külső gyakorlati helyszínen  töltenek el. Megismerhetik egy másik ország kultúráját, építészetét, környezetét, a hétvégéken kulturális programokat is szerveznek számukra. Ellátogatnak  olyan híres helyekre, mint Neuschwainstein, Sigmaringen kastélyai, a svájci Schaffhausenben található Rajna-vízesés, túráznak a Fekete-erdőben is.

A Seebruck Regnauer faházgyárban Lippin Markus mutatta be a gyártástechnológiát, őt hallgatják a hefelés tanárok: Tóth Árpád, Éder Tibor, Fülöp Tamás, Kovács László és Brezovich Andrea (Fotó: Péter Gábor)

A duális szakképzés terjesztését, alkalmazhatóságának tökéletesebb kivitelezését szolgálta a tanári utazás. Tudásukat megújítva tértek haza. A szerzett ismerettel új képzési anyagot állítanak össze,  növelik a diákok tanórai érdeklődését, ugyanakkor  továbbképzésük az egész életen át tartó tanulás példája diákjaiknak, szüleiknek is.  A diákok és a tanárok képzését a fogadóintézmény a nemzetközileg is elfogadott Europass mobilitási igazolást állít ki, mellyel elismeri a megszerzett tudást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!