Szombathely

2017.04.24. 09:06

Így kopogtat a sors az ajtónkon - szimfóniák, előjátékok

Szombathely - Már harmadik alkalommal gyűlt össze a komolyzenét kedvelő közönség a Berzsenyi Dániel Könyvtár „Ezt látni és hallani kell” zenei előadássorozatára, hogy meghallgassa Horváth Imre karnagy előadását, amelynek témája ez alkalommal Beethoven: 5. (c-moll), a köznyelvben „Sors” szimfóniája, Liszt: Les Préludes (Előjátékok) szimfonikus költeménye és Mahler: II. „Feltámadás” szimfóniája volt.

Tátrainé Kulcsár Irén

Ludwig van Beethoven (1770–1827) német zeneszerző egyik legismertebb és legtöbbet játszott művét, a négy tételből álló 5. (c-moll) szimfóniát 1804–08 között írta, és 1808. december 22-én mutatták be a bécsi Theater an der Wien színházban.

„A sorssal küszködő, szeretetre áhítozó, kiutat kereső Beethoven zenéje ez” hangsúlyozta az előadó, miközben kottaképeket vetített, és koncertvideó-felvételekkel mutatta be a csodálatos szimfónia néhány részletét a zenét szerető közönségének. Többször felcsendült a híres és jól ismert sors-motívum, amelynek elnevezését Beethoven úgy magyarázta: „Így kopogtat a sors az ajtón”.

Horváth Imre szerint minden titok a kottában van elrejtve, a kottajelek olyanok, mint versekben a rímek, úgy hallgassunk zenét, hogy közben olvassuk a partitúrát is, így belénk rögzül minden hangjegye, javasolta a megjelenteknek.

Liszt Ferenc (1811–86) legismertebb szimfonikus költeménye, a Les Préludes (Előjátékok), 1854-ben mutatták be Weimarban. Egy tételbe összefogott négytételes mű, témájáról a zeneszerző is azt vallotta: „Mi más is életünk, mint előjátékok szakadatlan sorozata ” A neves karnagy szerint a Les Préludes a létezés dallama, a születés, a szerelmi boldogság, tragédiák és küzdelmek szimfóniája.

Horváth Imre nagy sikerű előadását Gustav Mahler (1860–1911) cseh–osztrák zeneszerző II. (Feltámadás) szimfóniájának rövid részletével fejezte be, mondanivalója a gyászindulótól a feltámadásig ível, egy életszemlélet megannyi villanásával.

Fotó: Tátrainé Kulcsár Irén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!