Szombathely

2016.10.27. 18:40

Így látják a gyerekek az esélyegyenlőséget - Mutatjuk a szombathelyi rajzpályázat nyerteseit

Szombathely – Idén már negyedik alkalommal hirdette meg a Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház Így látom én című rajzpályázatát általános iskolásoknak.

Vadas Krisztina

Rengeteg diák ragadott ceruzát vagy más eszközt, hogy alkotásával bemutassa, hogyan valósul meg az esélyegyenlőség napjainkban. Vass István, a CSEÖH vezetője a képekből készült kiállítás megnyitóján elmondta: a gyerekek különféle módokon járták körbe a témát, mind más szemszögből mutattak rá a lényegre.

A zsűri tagja, Kondor Tamás énekes kiemelte: nehéz volt kiválasztani a legjobbakat. Két kategóriában díjazták a tanulókat: alsó és felső tagozatosok közül kerültek ki a legeredményesebbek.

Alsó tagozatos kategóriában első Horváth Benedek, második Soós Márton, harmadik pedig Németh Rozi lett.

Különdíjat Szekér Lili, Kacsó Szabolcs, Vincze Dóra, Tóth Iringó, Rajczy Léna, Szakály Sarolta, Fekete Luca és Köfler Korinna kapott.

A felső tagozatosok közül az első helyet Gerencsér Attila és Fanka Donát, a második helyet Horváth Máté, a harmadik helyet pedig Németh Zsuzsanna szerezte meg.

Különdíjjal jutalmazták Szemes Dorinát, Radics Dominikot, Nyírvári Melániát és Kiss Nórát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!