Szombathely

2015.12.26. 12:24

Karácsonykor, de az év más napjain tartott szentmiséken is ellátogat hozzánk az Úr

Szombathely - December 25-én, 10 órakor kezdődött a karácsonyi, ünnepi püspöki szentmise a székesegyházban. A szentmisét dr. Veres András megyés püspök celebrálta.

Bajdó Bettina

Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk - mondta dr. Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke karácsony délelőtt a szombathelyi székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén. Majd hozzátette, hogy ezzel a gondolattal a szívünkben tegyük ünneppé az ünnepet. A püspök beszélt az isteni szeretetről, mely megtalálható mindenben, még a természet legapróbb teremtményében is. Erre a csodára azonban rá kell találni, fel kell ismerni. Isten mindent szeretetből alkotott, az erőt, a bölcsességet megadta ahhoz, hogy felelősen éljünk a világban. Hozzáfűzte még, hogy akkor pedig egészen megrendül az ember, amikor a kinyilatkoztatásból azt is megtudja, hogy Isten az egész teremtett világot az embernek adta, és a gondjaira bízta.

A püspök Ferenc pápa szavait is idézte, melyek szerint az értelemmel és szeretettel felruházott embernek, akit Krisztus teljessége vonz, az a feladata, hogy minden teremtményt visszavezessen a Teremtőjéhez. A természetes szeretet rendjében az ember képes felismerni a másik ember létezésében is Isten szeretetét. Kitért arra is, hogy a bűn következtében mégis előfordul, hogy időnként ember az embernek farkasává válik, mérhetetlen fájdalmat és szenvedést okozva a másiknak. Dr. Veres András elmondta még, hogy az Atya magához ölelte az egész emberiséget, ezáltal személyesség, közvetlenség bontakozott ki. Isten felemelte szeretetben az embereket, s örök időkre meg is akarja tartani őket abban. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy felragyogott a szent nap és fény szállt a Földre. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt természetesnek vesszük, holott nem az. Jézus emberré lett, egy lett közülünk, szóba állt velünk. Ma, ha egy magas rangú emberrel találkozunk, hatalmas megtiszteltetésnek vesszük. Ha előre tudjuk az érkezését, akkor még inkább készülünk a találkozásra. Ha sikerül vele találkoznunk, akkor pedig lekötelezettek, erősek leszünk az élmény által. Karácsonykor, de az év más napjain tartott szentmiséken is az Isten ellátogat hozzánk. A püspök feltette a kérdést, hogy vajon tudatában vagyunk-e ennek. Sokszor sajnos csak utána eszmélünk rá. Szerinte jó volna, ha most döbbennénk rá, hogy ki is jött el hozzánk, mekkora ajándékban részesültünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!