Szombathely

2016.05.29. 09:39

Kiderült, ki Savaria legerősebb lánya és férfija - második alkalommal tartottak Diákkarnevált Szombathelyen

Szombaton a Történelmi Témaparkban ismét megelevenedett a múlt. Savaria fiataljai jöttek el, hogy összemérjék tudásukat és erejüket a második Diákkarneválon.

Vadas Krisztina

Ave juventus Savariense! - ezzel a felkiáltással köszöntötték Vas megye diákjait a második alkalommal megrendezett Diákkarneválon.

Az egész napos programon a megye húsz diákcsapata mérte össze erejét és tudását, hogy végül megszerezze a legjobbnak járó jutalmat. 15 általános iskola és öt középiskola nevezett a megmérettetésre. A jelszó idén az volt: tógában minden diák egyenlő!

A nap folyamán különböző ügyességi, stratégiai és művészeti feladatot kellett a csapatoknak teljesíteni. Az általános iskolás versenyzők közül végül a Váci Mihály Általános Iskola diákjai kerültek ki győztesként, a középiskolások közt a Hefele Menyhért Szakképző Iskola tanulói bizonyultak a legjobbnak.

Savaria legerősebb lányát és legerősebb férfiját is két kategóriában választották meg. Az általános iskolások közül Horváth Laura és Tóth Bence, a középiskolások közül Polányi Bianka és Varga Martin kapta meg a megtisztelő címet.

Az eredményhirdetést követően a diákok tartottak egy mini Savaria karneváli felvonulást. A Fő téren nem csak ruháikkal kápráztatták el a járókelőket: kötélugrók és hastáncosok tartottak bemutatót a közönségnek. Az Iseumba érve még egy flashmobra is maradt erejük. A karneváli menethez csatlakozott a Fekete Sereg, amely nemcsak látványával, hanem puskadörrenésekkel is színesítette a programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!