Szombathely

2014.01.22. 20:35

Kultúra napi ünnepség Szombathelyen

Szombathely - A Bartók terem adott otthont szerdán a kultúra napi ünnepségnek. A szónok dr. Puskás Tivadar polgármester volt.

Kozma Gábor

A városvezető beszédében kijelentette, hogy a kultúra szó eredeti jelentése szerint ápolást, megőrzést jelent. Azt, hogy gondját viseljük valaminek.

Szombathely önkormányzata 2013-ban is sokat tett a kultúránkért – mondta, majd sorolta az eredményeket. – Január elsején a Berzsenyi Könyvtár, valamint a Savaria Múzeum városi fenntartásba kerülésével jelentősen bővült Szombathely kulturális intézményhálózata, az Iseum megnyitotta első állandó kiállítását. A Weöres Sándor Centenárium alkalmából számos programot kínáltak a szombathelyi kulturális intézmények. A színház Weöres Sándor művének bemutatójával és drámapályázattal emlékezett a költő születésének 100. évfordulójára. Újra nagy sikert arattak az Iseumi Szabadtéri Játékok rendezvényei: az Aida, a Jézus Krisztus szupersztár és a „Vásáry 80". A Savaria Filmszínházban minden mozielőadás digitális, és idén elindulhat a Művelődési és Sportház felújítása is – mondta a városvezető, majd méltatta a nagyrendezvényeket. Kijelentette: az MMIK sorsa rendeződött, az épület a város tulajdonába kerülhet.

Az eseményen kitüntetéseket adtak át. A Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj I. fokozatában részesült Fűzfa Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense, aki több tudományos szakmai, valamint kulturális társaság tagja. A többi között kiemelkedő szerepet játszott a Weöres Sándor centenáriumi év előkészítésében. A díj II. fokozatát érdemelte ki Novák Edina, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ marketingvezetője. Ő folyamatosan közvetíti a kultúrakedvelők felé Szombathely kulturális és közművelődési életét meghatározó információkat. Hasonló elismerésben részesült Vida Gabriella, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ munkatársa, aki kapcsolattartásával segíti az intézmények közötti koordinációt. Kultúra Támogatásáért- díjat vehetett át Birkás István, a győrvári Birkás Pálinkafőzde tulajdonosa, aki az elmúlt években több kulturális rendezvényt is támogatott, köztük „A magyar dal fővárosa" szombathelyi rendezvényt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!