Szombathely

2015.09.03. 18:30

Magellán: „arborétum” Szombathely szívében

Rövid történeti áttekintéssel tisztelgünk a városközponti növényrezervátum csaknem egy évtizedes fennállásának. Itt van a város, vagyunk lakói. Maradunk itten, neve is van: M.Arborétum.

Budai Dávid

Végre megértük ezt is, a kámoni mellett újabb változatos növényvilágban merülhetünk el, ráadásul mindjárt a város szívében. A Magellán Arborétum nevét (M.ARBORÉTUM) már fel is festették azokra a tetszetős farostlemezekre, amelyek már évek óta meggátolták a betekintést a parkba. Mostanáig. Akárcsak a természet, úgy a kíváncsiság is utat tört magának, így hála a szorgos kezeknek a farostlemezeken át már szabad bepillantást, sőt szabad bejárást nyert mindenki a belvárosi növényparkba. Olvasónk információja szerint két héttel ezelőtt a terület húsz százalékán végeztek ugyan némi tereprendezést, de engedve a józanésznek és felismerve a jövő szavát, felhagytak az értelmetlen természetkárosítással. Most végre megnyugodhatunk, a Karnevál idejére teljes pompájában láthatja mindenki a páratlan növényvilágot, amely ugyan nem olyan gazdag, mint a kámoni, de azért kár lenne alábecsülni. A parkot akár az ecetfák földjeként is emlegethetnénk, azonban a megnevezés nem pontos, hiszen nem utal az egyedülálló gyompopulációra, ahol ráadásul a belvárosokban különösen ritka parlagfű is megtalálható. A különleges területi adottságokkal büszkélkedő növényrezervátum mostanra méltó helyet vívott ki magának a botanikus kertek körében.

A fanyalgók kedvéért elmondjuk, ugyan a Magellán Arborétum a Kámoni Arborétummal ellentétben nem büszkélkedhet több mint másfél évszázados múlttal, ha hiszi, ha nem két év múlva ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját. Ebből az alkalomból emlékezzünk meg a park viharos történetéről, amely sokszor annyira szívfacsaró, hogy kezünk meg-meg remeg a klaviatúrán. Talán a legfájdalmasabb, hogy a Magellán Arborétum nem szerelemgyerek, talán senki nem volt, aki várta volna világra jöttét.

2006 – Új bevásárlóközpont terveiről egyeztetnek a városatyák. Már ekkor elhangzik, a Magellán Center a városkép meghatározó eleme lesz, sőt visszahozza a belváros pezsgő nyüzsgő életét. Megfogan egy hatalmas parkoló terve is. Kilenc évvel később csak mosolyogni tudunk a szürreális területhasznosítási terveken.

2007 – Végre elkezdik bontani az öreg, csúf épületeket és leteszik a mára virágzó arborétum alapjait, az építéssel magát a mindenhatót bízva meg.

2008 – Visszavonja az építéshatóság a Magellán Center építési engedélyét, mert Szombathely megfellebbezte a még nem jogerős határozatot. A város szerint túl magas az üzletközpont tetejére tervezett vitorla, ennek ellenére a Magellán Center eredeti átadási határidején nem változtatnak, a tervek szerint 2010 húsvétján átadják a bevásárló centrumot. Az utópisztikus törekvésekkel mit sem törődve a kis botanikus kert szépen cseperedik a városlakók örömére.

2009 – Megállapodik az önkormányzat a Devirs Kft.­vel, körforgalomról, Kossuth utcai díszburkolatról, parkolóról, a kimondani is szörnyű: Magellán Center építésének fejében. Az arborétum fái a vészjósló hírek ellenére azonban egyre csak növekednek.

2010 – Soha még nem volt olyan közel a végítélet, mint ebben az évben. Kerek perec kijelentik, hogy legkorábban a nyáron, de végre indulhat a szombathelyi Magellán City Center építése, mert 2011-ben szeretnék megnyitni az üzletközpontot. Sok arborétum-bolond szíve szorul el a hír hallatán, talán csak a gyomok nem vesztik el egyedül hitüket és szépen növekednek tovább.

2011 – Érthetetlen módon sokan a város szégyenfoltjaként emlegetik a parkot. Szólásszabadság ide vagy oda, mindennek van határa. Az arborétumok világszerte egy emberként emelik fel szavukat a lekicsinylő megjegyzések ellen.

2012 – Lemondott a szombathelyi Magellán Center építéséről a terület tulajdonosa, örömujjongás az arborétum-táborból, ám jön a hír, lakásokat és irodákat épít helyette. Az arborétumot féltők kényelmetlenül húzzák el a szájukat. A város egyik legértékesebb területét tényleg érdemes erre pazarolni? Értetlenül áll a történtek előtt a világ műveltebb fele.

2013 – Elhangzik, hogy a szombathelyi Kiskar és a Kossuth utca sarkán lévő telek körül hiányos a kerítés, a gazos terület sokak szemét bántja. Nyilván az allergiások és a széplelkűek aknamunkája a hangulatkeltés.

2014 – Visszaadják a teljesen jogosan elfoglalt arborétumi járdát a gyalogosoknak. A csonkítás ellen senki nem tiltakozik, a revizionisták hangjai alig-alig hallhatók. Miért tűrjük az igazságtalan elcsatolást?

2015 – Ünnep. Ez az a szó, amelyik leginkább kifejezi azt, amit szívünkben érzünk. Nem bírjuk levenni szemünket a képről: M. ARBORÉTUM, akárcsak az örök klasszikusban, a Micimackóban: Tilos az á. Végre győzött a természet, teljes pompájában áll a vérzivataros idők ellenére a Magellán Arborétum. A város közepén álló növényrezervátum hívei felvásárolják a város pezsgőkészletét.

Nem vagyunk idealisták, tanultunk a múlt hibáiból. A nagy ünneplésben sem feledkeztünk meg a jövőről, ezért megkérdeztük, mik a tervek az arborétummal, választ egyelőre nem kaptunk ezért bizakodva nézünk a jövőbe. Az allergiásoknak, önjelölt városrendezőknek, állokálpatriótáknak, pedig üzenjük, harc nélkül nem adjuk a M.Arborétumot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!