Szombathely

2015.03.28. 07:23

Már nem a folyosón kell szoptatniuk gyermeküket - Baba-mama szobát adtak át az egyetem Berzsenyi Dániel pedagógusképző karán

Szombathely – Pénteken hivatalosan is birtokba vehették a családok a Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar baba-mama szobáját. Gyerekkacajtól volt hangos a helyiség az átadó alatt.

Unger Tamás

A Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Berzsenyi téri épültében, a 2014/15-ös tanév második szemeszterének elejére elkészült a baba-mama szoba. A kar levelező tagozatára a korábbi években is több kismama járt -- akár egy-két hónappal a szülés után. Ebben a helyzetben az anya közvetlen közelsége és elérhetősége nélkülözhetetlen a picik számára. A kar megoldást keresett ezekre az esetekre.

Dr. Pólay Veronika, a kar fogyatékosügyi koordinátora látva, hogy ezekben az esetekben a segítő családtag a babakocsit vagy az utcán tologatja, vagy egy huzatos helyen várakozik, megszervezte a baba-mama szoba kialakítását. Elmondása szerint a kismamák ugyan nem fogyatékkal élnek, de hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben vannak, amikor babájukat pelenkázni, szoptatni kell.

- Ugyan a 21. században élünk, még mindig előfordul, hogy elsősorban férfiak megszólják a folyosón vagy nyilvános helyen szoptató anyukát - mondja dr. Pólay Veronika. - Azért, hogy ennek a kismamák ne legyenek kitéve és ebben az intim helyzetben méltó helyen lehessenek, elhatároztuk, hogy kialakítunk egy baba-mama szobát.

A helyiség berendezését a kar és az egyetem vezetése is maximálisan támogatta, megvalósításában oroszlánrészt vállalt Csákvári Tímea, a kar koordinátora. A régi bútorokat, szekrényeket kipakolták és két fotel, egy kanapé és egy íróasztal került be pelenkázó alátéttel.

A szorgalmi időszak első hetének péntekén már fel is avatta az első kisbaba, Melkovics Fanni germanisztika szakos levelezős hallgató kisfia, Balázs, akire egész nap apukája vigyázott. A kisfiúnak tetszett a díszítés, ebéd után elaltatni sem sikerült az érdekes játékok között.

A szobát hivatalosan pénteken adták át, dr. Katona Attila a kar dékánhelyettese mondott rövid bevezetőt.

Akinek van gyereke, az tudja, hogy a nevelés és a felügyelet a szülőkre hárul, az pedig nagy segítség, ha a szűkebb környezet, például a nagyszülők be tudnak segíteni. Tanulni emellett roppant nehéz feladat. Dr. Pólay Veronika, amikor látta, hogy eljönnek a kismamák babakocsival, elég nagy problémát okoz, hogy addig ki és hol vigyázhat a gyerekre.

- Eddig kicsit méltatlan körülmények között vagy a fogadóban vagy egyes szinteken tudtak vigyázni a csöppségekre - folytatta dr. Katona Attila. - Addig nem is volt gond, míg a gyerekek aludtak, de amikor tisztába kellett tenni, etetni kellett őket, az már problémás volt. A plázák találták ki egyébként, hogy Magyarországon legyenek pelenkázók. Egy ilyen intézmény, mint mi, örülünk, hogy egy volt irodát át tudtunk alakítani egy ilyen helyiségnek. Vannak már most is ideiglenes lakói és használói a szobáknak. Amíg a mamák bent lesznek az órán, a gyerekekkel a legtöbb időt itt a papák töltik majd. Ez a szoba még nem nyerte el végleges formáját. Bízom benne, hogy előbb-utóbb belakják és a rajzszakos hallgatóink a falakat díszítik majd kedves figurákkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!