Szombathely

2016.05.22. 15:21

Megbecsült dolgozók - 16 éve díjazza a munkatársai hűségét az Epcos Kft.

Szombathely - A hagyományokhoz híven idén is jutalmazta az Epcos azokat a dolgozókat, akik 2016-ban ünneplik munkaviszonyuk 10, 15 és 20 éves fennállását.

Vadas Krisztina

Csütörtökön délután az Epcos ünneplőbe öltözött dolgozóival és a cég vezetőivel telt meg a Weöres Sándor Színház alulája. Volt ok a boldogságra: leghűségesebb dolgozóit jutalmazta a szombathelyi vállalat.

- A mai napon azért jöttünk össze, hogy megünnepeljük az Epcos törzsgárdatagjait - kezdte beszédét Takács Balázs ügyvezető igazgató. - Mára elmondhatjuk, hogy az Epcos egy dinamikusan fejlődő szombathelyi vállalat, hiszen az elmúlt években nagyon sok új munkavállalóval bővültünk, nagyon sok új gyártást és technológiát indítottunk el. Ki kell emelni azonban, hogy a sikernek van egy nagyon fontos bázisa, akikkel ezt a sikert el lehetett érni: a törzsgárda, a régi, nagy tapasztalattal, nagy tudással rendelkező kollégáink - emelte ki az ügyvezető. A csütörtöki eseményen azokat a dolgozókat ünnepelték, akiknek immár 10, 15, 20 éves munkaviszonyuk van a cégnél.

Külön kiemelendő, hogy 2016-ban 13 olyan dolgozót jutalmaztak, akik a 20. évfordulójukat ünneplik.

Takács Balázs beszédében kitért arra is, hogy jelenleg 2100 ember dolgozik az Epcosnál, közülük csaknem ötszázan már több mint tíz éve. De, ami a legfontosabb, hogy a számok mögött olyan arcok, emberek vannak, akik példát mutathatnak azoknak a dolgozóknak, akik nemrég kezdték pályafutásukat a vállalatnál.

Az ünnepi köszöntő után a cég csoportvezetői emléklapot osztottak ki kollégáiknak, ami pénzjutalommal is járt. Az örömteli alkalom ezután igazi családias grillpartivá alakult: a hűséges dolgozókat igazi ínyencségekkel vendégelte meg a munkáltató.

A törzsgárdatagokkal beszélgetve azt is megtudtuk, miért jó az Epcos-nál dolgozni: nemcsak megbecsülik a munkavállalókat, hanem karrierlehetőséget is kínálnak. Megéri hosszú távon, jól dolgozni, mert a fejlődési lehetőségek mindig előttük állnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!