Szombathely

2013.10.23. 14:35

Megkapták Weöres Sándor teljes hagyatékát

Szombathely - A Weöres Sándor Centenáriumi év alkalmából a Nagy Lajos Gimnázium könyvtára kapta meg a Helikon Könyvkiadó gondozásában készült életműköteteket.

Medics Diána

A 2013 Weöres Sándor Centenáriumi év programjait a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága koordinálja. A programsorozat a XX. század egyik legkiemelkedőbb költőjének munkásságát helyezi fókuszba.

Fodor István tankerületi igazgató a kötetek átadásán említést tett a költőhöz való személyes kötődéséről feleségének nagyszülei, a Pável család révén, majd az életművet méltatva elmondta: „A személyes élmények egyszerű embert mutatnak, aki mégis egy világot fog össze műveiben, akinek a szelleme magába tudta olvasztani a keleti és a nyugati kultúrák legfontosabb értékeit, és egy olyan költőgéniusszá vált, aki minden stílusban tud írni a gyerekversektől az egészen elvont, komoly művekig." A tankerületi igazgató buzdította a fiatalokat, hogy látogassák a könyvtárat, maguk is írjanak, olvassanak aktívan.

Harangozó Bertalan kormánymegbízott szóvá tette, hogy gyermekkorában csak a könyv volt, amely a szépséget, a művészetet, az ismereteket és a tudományokat közvetítette, ezért kéri a fiatalokat, hogy ne becsüljék le a nyomtatott médiumot, használják a képzelőerejüket. Elmondta, hogy a Weöres Sándor születésének századik évfordulója alkalmából szervezett centenáriumi programsorozat célja az értékmegőrzés, a költőóriás műveinek minél teljesebb és szélesebb körű megismertetése a közönséggel, különös tekintettel a Weöres-hagyaték kevésbé ismert elemeire, a drámákra.

Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna, a gimnázium igazgatója irodalomtanárként és szülőként elmondta: a gyermekek egészen kis korukban már megismerik Weöres gyermekverseit, majd gimnáziumi tanulmányaik alatt életművének egy részét. Büszkék arra, hogy a Faludy Ferenc iskola jogutódjaként a teljes hagyaték megtekinthető náluk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!