Szombathely

2014.10.30. 16:17

Megújul a szombathelyi gyermek-pszichiátria

Szombathely - A Markusovszky kórház 11-es huszár úton lévő telephelyén csütörtökön műszaki bejáráson mutatták be azt az épületet, amelyet hamarosan birtokba vehet a gyermek-pszichiátriai osztály.

Peltzer Géza

Az épület felújítása egy sikeres hárommegyés pályázatnak köszönhető, melyen Szombathely 275 millió forintot nyert. A pénzt a rehabilitácós ellátás feltételeinek javítására kell költeni, az összeg nagy részéből újult meg az az épület, amelybe hamarosan beköltözhet a gyermek-pszichiátriai osztály.

A csütörtöki bejáráson prof. dr. Nagy Lajos, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta, hogy a kis betegek hamarosan belakják az épületet, a földszinten kap majd helyet a gyerekpszichiátria, az emelet a felnőttek rehabilitációját fogja szolgálni. Hozzátette: az összeg kisebb részét a központi épületegyüttesben fogják felhasználni, szintén rehabilitációs célokra.  Dr. Puskás Tivadar polgármester beszédében kifejtette: a sürgősségi ellátás az alfája és omegája  az emberi életet biztosító orvosi diszciplínáknak, de amint az akut problémákat leküzdötte az orvostudomány, fontos szerep jut a rehabilitációnak is, amelynek az élet minősége miatt van nagy szerepe. Dr. Lukovits Olga, a kórház gyermek-pszichiátriai osztályának főorvosa is üdvözölte a beruházást, kiemelve, hogy ezentúl a korábbinál sokkal jobb körülmények között tudnak majd foglalkozni a kis betegekkel.

A megszépült épületet ezután bemutatták a sajtó és az egészségügyi szakma képviselőinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!