Szombathely

2014.07.09. 16:10

Műértők mentik a püspökportrékat Szombathelyen

Szombathely - Műértő mecénásoknak köszönhetően restauráltattak egy 18. századi, Szily János pöspököt ábrázoló Dorffmaister-képet és egy 19. századi Hidasy Kornél püspököt ábrázoló portrét.

Merklin Tímea

Hidasy Kornél püspök portréját évekkel ezelőtt állati ürülékkel vastagon borítva találták az egyházashollósi plébániaház padlásán, amikor Brenner József atya értékeket gyűjtött az egyházmegyében. Akkor lesöprűzték, most pedig restauráltatták, mivel közeleg a Hidasy nevéhez fűződő egyházmegyei teremkönyvtár létrehozásának 130. évfordulója. Az egyházmegye 8. püspöke ezzel bővítette a szemináriumot, mert olyan sok volt már a kispap, hogy nem fértek el. A Szily-féle gyűjtemény már akkor 10 ezer kötetes volt, ezért ebben az épületben két emeletet szánt a könyvtárnak. Hidasy portréját Marosfalvi Antal ajándékként restaurálta, mint hasonló munkáknál, most sem kért munkadíjat, azt mondja, nagy élmény rendbe hozni egy ilyen értékes festményt. Az anyagköltséget a Balogh Péter vezette Rumi Rajki Műpártoló Kör fizette, a keretről Takács László atya, a műpártoló nádasdi plébános saját zsebből gondoskodott. Szily püspök portréjának rendbehozatalánál is hasonló összefogásban jártak el. Ezt a képet még Géfin Gyula mentette át a Dorffmaister-terembe a Szemináriumból, amikor az 50-es években beköltöztették oda a Savaria gimnáziumot és a Hámán Kató Leánykollégiumot. Máig sárgult rajta a silány lakk, mígnem a restaurátor visszaadta a kép eredeti színeit.

Takács László atya és Marosfalvi Antal restaurátor a két megmentett portréval: Szily és Hidasy püspökök képével. Fotó: Merklin Tímea

Marosfalvi Antal tagja az egyházművészeti bizottságnak, amelynek Takács László a titkára. Mindketten nagy értékmentők. A Rumi Rajki kör pedig összesen 11 egyházművészeti tárgyat restauráltatott eddig több mint kétmillió forintból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!