Szombathely

2014.10.27. 15:16

Négyszer annyit keres Németországban, mint itthon a szombathelyi hentes

Szombathely - Sok magyar hentes dolgozik Németországban és Ausztriában. Egy szombathelyi férfi megosztotta velünk tapasztalatait.

Némethy Mária

- A Vas Népe egyik álláshirdetésére jelentkeztem 2007-ben. Húsüzemi munkásokat kerestek Németországba, egy Bréma melletti üzembe. A válásom folyamatban volt, banki adósságom nyomasztott, emiatt úgy gondoltam, jobb, ha teljesen új életet kezdek.

Így indult a szombathelyi Szemes Ferenc neki az életváltásnak. Többször is kijelenti: nem bánta meg, jól döntött, elégedett az életével.

- A jelentkezésem után három héttel elindultam a semmibe. Egy buszra kellett felszállnom Győrben. Ezt a német cég küldte értünk, magyarországi munkavállalókért.  A munkáltató adott szállást, egy négy szobás lakásba vihettük a cuccainkat, heten laktuk. Kényelmes, jó lakás volt. Az egyetlen zavaró körülmény annyi volt, hogy észak-magyarországi munkatársaim közül nem egy akkor, ott, Németországban látott életében először fürdőszobát. Nagyon primitívek voltak.

Ferencet a beilleszkedésről kérdezem. Például arról, hogyan tudott a német kollégáival beszélni.

- Én is azt hittem, hogy ez nagy gond lesz, mert ugyan a Hámánban, a mai Paragvári utcai iskolában németet tanultam, igaz, nem a németes osztályban, csak heti két órában. Szóval azt gondoltam, hogy a beilleszkedés a nyelvismeret hiánya miatt gond lesz majd, de ez  aztán mégsem lett akkora gond, mint gondoltam. Német kolléga ugyanis alig dolgozik az üzemben. Több mint 80 százalékban külföldiek, elsősorban lengyelek a munkatársaim. Ők sem német nyelvtudósok, de azért belejön az ember, meg kell ismerni a munkaadó állam nyelvét.  Ma már eljutottam arra a szintre, hogy németül tudom intézni a banki és a hivatalos ügyeimet is.

Szemes Ferenc most éppen itthon van Szombathelyen. Mellette gyermekei, Marcell és Dorina (Fotó: Némethy Mária)

Ferenccel beszélgetünk arról, hogy vannak magyar munkavállalók, akik téli  szezonális munkára, néhány hónapra mennek ki a cégéhez, nyáron itthon a mezőgazdaságban dolgoznak. Erre is van ott lehetőség.

Hol tart ma Szemes Ferenc élete?

- Minden itthoni törlesztésemet kifizettem, vettem egy Fordot magamnak, azzal jöttem haza, kint már saját lakást bérlek. Anyagi értelemben jól vagyok, félre is rakok a fizetésemből. A volt feleségemmel is felhőtlen a kapcsolatom, a gyerekeimet is tudom támogatni. Ha itthon vagyok, az anyukámnál lakom, nagyon szeretjük egymást. Hat hét után egy hét szabadságot kapok, ez is jó. Egyedül a távolság a gondom. 1150 kilométerre vagyok Szombathelytől. Ez nagyon sok.

Mik a tervei? Mit mérlegel?

- Mint mindenkinek, nekem is a legnagyobb vonzerő a fizetés, a biztonság. Az ott megvan. Itthon azt hallom barátaimtól, ismerőseimtől, hogy nem érzik jól magukat, nyomasztja őket a banki törlesztés, a rezsi, hiába dolgoznak, folyamatosan gondjaik vannak. Én ezt nem szeretném megélni. Ha egy 90 ezres nettó itteni átlagfizetést veszek, akkor én a négyszeresét megkeresem. Ez megnyugtat, elégedetté tesz. Ha meg sikerülne közelebb, Bécsben, vagy Burgenlandban dolgoznom, igazán felhőtlenül boldog lennék, többször láthatnám a gyerekeimet, az édesanyámat - fejezte be Ferenc, aki elárulta: Túró Rudit vásárol majd sokat, azt nagyon szeretik a kollégái, igazi magyar ínyencségnek tartják. A németek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!