Szombathely

2013.10.23. 13:05

Nélkülük nem lenne karnevál

Szombathely - Újraindult Burkon László „Szóról szóra” című sorozata a Weöres Sándor Színházban, az előző részekkel együtt ez volt a 21. alkalom. A vendégek ezúttal Mentes Vilmos és Szommer Ildikó voltak, a Drummoló dobcsoport szerepeltetésén kívül is meglepetéssel.

Merklin Tímea

A modern kori Savaria Történelmi Karnevált idén tizennegyedszer rendezték meg, több mint százezres látogatószámmal. A város legnagyobb kulturális és idegenforgalmi rendezvényének fő szervezője Szommer Ildikó egy korábban jól működött, sikeres és népszerű hagyományra támaszkodott az újraindításnál, a nagy rendezvény megvalósítását új feltételek között kellett átgondolni. A régi karneválokról Mentes Vilmos mesélt, aki kitalálta a rendezvényt.

Mentes Vilmos, a karnevál kitalálója, Szommer Ildikó az újkori megvalósítás fő szervezője és Burkon László, az est házigazdája. Fotó: Horváth Csaba

Az esten bemutattak egy filmet, amely az immár fél évszázados karneváltörténetet dolgozza fel. Burkon László a gyökerekhez ment vissza: Mi volt az az isteni szikra, ami életre hívta a karnevált?

– 25 éves voltam, kezdő magyar - történelem szakos tanár egy olyan iskolában, ahol a rendezvényszervezés is a feladatom volt. Véletlenül találkoztam Gosztonyi Imrével, aki mondta nekem, hogy 56 elmúlt, a nép csendben van, kellene valami népi bacchanália, egy kis dionüszoszi megmozdulás. Hazamentem, és leírtam, hogy képzelek el egy ilyet. Gondoltam, szőlőmúlt nincs, de történelmi múlt van, azt lehetne megeleveníteni. Nyolc képet terveztem, történelmi játékot gondoltam el, egy nagy felvonulást. Az első forgatókönyvet én írtam. Bevittem a megyei pártbizottságra, otthagytam. Egyszer csak jött az ukász, hogy a városnak, a pártnak, a Hazafias Népfrontnak ezt meg kell csinálni – mesélte Mentes ViImos. – Nyáron kezdődött a szervezés. Össze kellett hívni a KISZ- és a párttitkárokat, a népművelőket. Valamennyien lelkesen jöttek, hogy milyen érdekes dolog ez. Minden üzemnek volt kultúrcsoportja, kiosztottuk, melyik milyen kort hoz létre...

Mit lehetett felhasználni a régi karneválból? – kérdezte Burkon László Szommer Ildikót.

– A nulláról kellett indulni. Az újkori karnevált úgy tudtuk elfogadtatni, hogy az emberekben maradt egy erős nosztalgia érzés. A korábbi próbálkozásokat az a kifogás törte le, hogy már nem lehet társadalmi munkára számítani. 2000-ben a Millennium idején Nemeskürty Istvánék azzal a felhívással fordultak az országhoz, hogy ünnepeljünk méltóképpen, minden város a maga történelmével. Gondoltam soha jobbkor. Felkérésre kidolgoztam a megvalósítás koncepcióját.

Az est meglepetésvendégeként Szabó Gábor egykori polgármester érkezett, az ő idejében szerveződött újra a karnevál.

– Nekem is a szívem vágya volt, hogy legyen újra karnevál. Sokan nem hitték el, hogy meg lehet csinálni, mikor egy polgári Magyarországot építünk. Abban maradtunk, hogy a szó legnemesebb értelmében legyen „néptanítás" , legyen hiteles, ismerjék meg az emberek a város történelmi múltját, mert ez ad identitást. Lehet a kispolgári, befelé forduló, depresszív városból két napra nyitott, örömködő város. 2000-ben mindenki várt valami újjászületést, valami nagy dolgot, hogy valami jó történjen velünk, mikor magunk mögött hagyjuk a 20. századot. 1999 tavaszán kezdtünk erről gondolkodni, 2000 év elején a költségvetésnél eldőlt, hogy elkülönítünk erre 40 millió forintot, és volt egy nyertes pályázatunk is, amit a Millenniumi Emlékbizottság támogatott. 2000 májusában mindenki azt mondta, hogy ilyen rövid idő alatt nem biztos, hogy meg tudjuk csinálni, majd jövőre. Bizonytalanok voltunk, abban is, hogy lesz-e sikere vagy leégés lesz. A főszervezői feladatra Szommer Ildikó volt a legalkalmasabb, ma is ezt gondolom. A társaival keményen dolgozott a háttérben, és sikerült. Rajtuk kívül a helyi civil társadalom érdeme volt. A karnevál által a Millenniumot a legméltóbb módon Szombathely ünnepelte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!