Szombathely

2014.09.19. 12:43

Nevet kapott a műtőblokk

Dr. Szabolcs Zoltánról, a Markusovszky kórház egykori sebész főorvosáról nevezték el a felújított műtőblokkot. A részleget egy több mint hatmilliárd forint értékű beruházás keretében korszerűsítették.

Sebészeti és aneszteziológiai rendszereket, nagysebészeti altató- és lélegeztetőgépet is telepítettek (Fotó: Cseh Gábor)

A központi műtőblokkot 1980-ban adták át. Akkoriban korszerűnek számított, azóta azonban nem történt érdemi felújítás. Elavultak az elektromos és gépészeti rendszerek, a vezetékek, elhasználódtak a burkolatok. Uniós és állami támogatásnak köszönhetően több mint 6,3 milliárd forintot költhet a kórház fejlesztésre, ennek részeként modernizálták a műtőblokkot.

A kórház kilenc korszerű műtővel gyarapodott, amelyeket új eszközökkel szereltek fel. Többek között sebészeti és aneszteziológiai rendszereket, nagysebészeti altató- és lélegeztetőgépet is telepítettek. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy rövidüljön a betegek gyógyulási ideje, csökkenjen a műtéti szövődmények kialakulásának esélye, egyúttal nagymértékben javulnak a dolgozók munkakörülményei – mondta el a pénteki névadó ünnepségen prof. dr. Nagy Lajos vezérigazgató. A műtőblokkot a kórház tudományos bizottságának egyhangú döntése értelmében dr. Szabolcs Zoltán főorvosról nevezték el.

Fotó: Szombathelyi Médiaközpont

Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő beszédében az ókori római törvényszolgák vesszőnyalábjához hasonlította a kórház kollektíváját, akik egymagukban mint vékonyka ágacskák nem mennek sokra, de együtt erősek, és hatékonyan tudnak együttműködni. Dr. Puskás Tivadar úgy fogalmazott: olyasmit sikerült most alkotni, ami jó néhány évtizeden át szolgálja majd a szombathelyiek és a Vas megyeiek gyógyulását. Miután leleplezték a műtőblokk névtábláját, a jelenlévők megtekinthették a megújult helyiségeket. Világos színek, modern eszközök, a külső szemlélő számára is láthatóan professzionális környezet jellemzi a részleget.

A blokk teljes rekonstrukciója a külső munkálatokkal, szigeteléssel és a tetőszerkezet felújításával fejeződik be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!