Szombathely

2016.01.27. 16:28

Nyílt nap az egyetemen

Nyílt napot tartottak a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában, ahova a középiskolásokat várták a szervezők. Kari előadások és tájékoztatók hangzottak el a választható szakokról és a szolgáltatásokról.

Médiaközpont

Nagyon feszített programot kaptak azok az érdeklődők, akik részt vettek a Nyugat-magyarországi Egyetem C épületének aulájában rendezett nyílt napon. Megismerkedhettek az egyetem mind a hat karának képzési kínálatával és minden lényeges tudnivalóval a felvételi eljárásról. Ezen felül az érdeklődők megtapasztalhatták, milyen lehet egy megújuló, jövőbe mutató egyetem hallgatójának lenni - emelte ki dr. Németh István, a Savaria Egyetemi Központ rektorhelyettese.

fotó: Médiaközpont

A nyílt napon tájékoztatót tartottak a karok munkájáról, a választható szakokról, a pontszámításról és a felvételivel kapcsolatos tudnivalókról, de a rendezvényen részt vettek azok a cégek is, amelyek majd a munkaadóik lesznek az itt végzett hallgatóknak, ezen felül az intézmény több oktatója is tanácsokkal látta el az érdeklődőket. Az eseménynek ezek mellett az is célja, hogy a jelentkezők megismerkedjenek a képzések oktatóival, hallgatóival, és élményközeli tapasztalatokat szerezzenek a felsőoktatásról és magáról a szombathelyi egyetemi központról - mondta el Németh Péter, az Egyetemi Tanulmányi Központ koordinátora.

Címkék#Szombathely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!