Szombathely

2014.04.18. 13:30

Nyitva a Markusovszky kórház kápolnája

Szombathely - Hétköznap, ünnepen, éjjel és nappal állandóan nyitva áll az intézmény betegei és dolgozói előtt a Markusovszky kórház kicsi kápolnája.

Burkon László

Hetente kétszer tartanak szentmisét a sürgősségi tömb harmadik emeletén lévő kicsi kápolnában. Molnár Árpád kórházlelkész és segítői vasárnaponként délelőtt fél 11-kor a betegekért, keddenként délután fél 4-kor pedig a kórházi dolgozókért mutatják be a szertartást. Szerdánként délután fél 4-kor pedig a protestáns lelkészekkel közösen ökumenikus istentiszteletet tartanak.

Molnár Árpád (jobbról) kórházlelkész mellett az indiai James atya. Fotó: Horváth Csaba

Ahogy a nyitott kápolna, a kórházlelkész – illetve hetente egy-egy napon az őt helyettesítő pap – is éjjel-nappal a betegek és a hozzátartozóik, valamint a dolgozók rendelkezésére áll. Telefonon (06/30/6195-474) hívható, ha valakinek sürgős a pap jelenléte. Mint Molnár atya elmondta: húsvét előtt főleg a gyónni szándékozó betegekhez hívták. Tipikus esetet említ: az emberek a kórházban gyakran érzik úgy, hogy megnyugtatja őket a pap jelenléte, a vele folytatott beszélgetés, bizonyos esetekben a gyónás. Egy idős pedagógus mondta neki nemrég: „Atyám, húsz év után végre nyugodt éjszakám volt, végigaludtam. A gyónás óta béke van a szívemben."

Molnár Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegek szentségében (idősebbek által ismertebb nevén az utolsó kenetben) nem csak a haldoklók részesülhetnek. Számos példát tud arra, hogy épp a szentség felvétele után kezdődött meg a gyógyulás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!