Szombathely

2015.03.28. 10:14

Önként szedték fel mások eldobott szemetét

Szombathely-Olad - Az Olad Városrészért Egyesület szombaton délelőtt kilenctől 12 óráig az Olad városrészi lomtalanítással párhuzamosan közterületi szemétszedési akciót szervez. Ahogy várható volt, sok szemetet találtak.

Unger Tamás

Az Olad Városrészért Egyesület mintegy 20 fővel alakult meg tavaly decemberben. Az egyesület célja, hogy közösséggé szervezze azokat az oladi lakótelepen élő lakókat, akik részt kívánnak venni egymás segítésében, művelődési, sportolási lehetőségeik bővítésében, az igényeiknek megfelelő kisközösségek létrehozásában, a lakótelep fejlesztésében, szépítésében, környezetének alakításában.

Szombat délelőttre szemétszedési akciót hirdettek a lomtalanítással párhuzamosan, a találkozási pont a Kodály Zoltán utca 26-40. által határolt belső udvar volt. Hegedüs László, az egyesület vezetője elmondta, hogy mintegy öt éve a Bartók Béla Lakásfenntartó Szövetkezet égisze alatt szervezték meg a szemétszedési akciót. Idén azonban úgy döntöttek, hogy felvállalják ezt a nemes feladatot.

- Az egész lakótelepen meghirdettük a szemétszedést, melyre önként vártuk a jelentkezőket - folytatta az elnök. - Körülbelül huszonöten jöttek el szemetet szedni. Ma az erdős sáv szélét és a Kodály Zoltán utca belső udvarát tisztítjuk meg, ide koncentráljuk az erőinket. Nemcsak civilek jöttek segíteni, itt volt dr. Horváth Attila, a városrész baloldali képviselője és Balassa Péter jobbikos képviselő is.

Hegedűs László, az egyesület elnöke, Koszokovits József és Molnár László (balról) a szemétszedésen. Fotó: Unger Tamás

Az egyesület nem adja fel, csatlakoztak a „Te szedd!" országos mozgalomhoz is. Májusban a Simon István Utcai Általános Iskolás diákokkal közösen gyűjtik majd a szemetet az egész lakótelepen. Két hete a Szent Patrik naphoz kapcsolódóan az iskolában zöld napot tartottak, akkor az intézmény környékét tisztították meg.

A tegnapi szemétgyűjtés során már délelőtt 10 órára egy konténernyi szemét gyűlt össze, ám az elnök szerint ez haladás a korábbi évekhez képest. Köszönhető egyrészt annak, hogy az önkormányzat közmunkásai többször szedik a szemetet és talán annak is, hogy az itt élők környezettudatosabbak lettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!