Örömmel sétálnak bele Vass Szilárd csapdájába: bohócok a próbateremben

Vass Szilárd, a Weöres Sándor Színház színésze elemében van: 15 évnyi bohóc(doktor)i tapasztalatát adja most tovább vállalkozó kedvű kollégáinak. Azt mondja, őt magát is meglepte, hogy mekkora odaadással vetették bele magukat a munkába; jöttek a Mesebolt Bábszínházból is. Az apropót természetesen a Markusovszky kórházban április első hétfőjén a remények szerint tényleg megkezdődő (a látogatási tilalmat időközben feloldották) szombathelyi Mosolyszolgálat adja: Dr. Bohóc, vagyis Vass Szilárd egyelőre egy személyben kezdi meg a gyerekosztályon heti rendes rendelését (háta mögött az evangélikus egyházközség alapítványával). Közben viszont alakul a  csapat: az elmúlt hetekben a WSSz-stúdióban jöttek össze, amikor csak idejük engedte a feszített színházi üzemmódban. Sziszi elégedetten konstatálja, hogy az elméleti megalapozás sikeres volt. És elnézve a páros improvizációkat, az embernek gyorsan az a benyomása támad, hogy a bohócképzésbe voltaképpen minden  színésznek érdemes belekóstolnia. Akiket most látunk: Sodró Eliza, Jámbor Nándor, Matusek Attila, Balogh János, Fekete Linda, Szabó Róbert Endre,  valamint a Meseboltból Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel. Ezúttal mind bohóctanonci minőségben. Vass Szilárd azt mondja, az improvizációs készséget lehet fejleszteni: itt a bizonyíték. A bohóciskolában Sziszi olyan szituációkba helyezi a kollégáit, amelyekbe egy bohóc belekerülhet: „Meg kell érezniük, hogy egy-egy ilyen helyzetben hogyan kell viselkedni." A foglalkozások rendszerint bemelegítéssel, tréninggel kezdődnek. Aztán következhet a szorosan vett tananyag, ezúttal a bohócpárosok működésének alaphelyzetei.

A bohóc mindig kapcsolatban van a közönséggel

A mostanában egyre gyakrabban föllazított, de alapvetően érvényes kőszínházi konvenció szerint a közönség és a színészek között ott húzódik az a bizonyos láthatatlan, negyedik fal: karnyújtásnyira egymástól létezünk, de a színész többnyire úgy tesz, mintha káposztafejek sorakoznának a nézőtéren. (Így is  létrejön  persze kapcsolat, de egészen más szinteken.) Na, ez az elhatárolódás  a  bohóc-közönség viszonyban elképzelhetetlen. Vass Szilárd a bohóciskola bemutatóóráján is gyakran fölhívja a színen lévő bohócpárosok figyelmét arra, hogy az egyenes és direkt  kapcsolatot a közönséggel egy pillanatra sem szabad elveszíteni. (Jól tudja ezt például a meseboltos Takács Dani, akinek  egyszemélyes-sokbábos Vitéz László-játékában a legkisebb közönségreakcióra is muszáj reagálnia, elvégre folyamatos beszélgetésben van a gyerekekkel.)

Bohócok párban

A bohócok ráadásul évszázadok óta gyakran párban járnak, és a köztük lévő kapcsolatnak is megvannak a jól körülhatárolható típusai. A sziámi-páros,  avagy a tökéletes szimbiózis szép példáját mutatja be Lehőcz Zsuzsa és Szabó Róbert Endre, valamint a tűzpiros, kerek orr. Volt már arra példa, legalábbis a világirodalomban, hogy egy orr önálló életre kelt, és mindenféle galibát okozott. Itt galibáról szó sincs, az összjáték harmóniájának örülünk. Az összjátékot és a harmóniát a pillanat szüli: a sok évszázados hagyománynak megfelelően a kanavász (a szituáció, a keret) megvan, de a produkciót mindig az improvizáció élteti. Na de ekkor jön a párbaj: Balogh János és Matusek Attila feszül egymásnak, a tét most az, hogy ki kerekedik felül. A siker – a nevetés - titka a szellemes, rövid replikákban rejlik, mondja Sziszi. És a bohóc eredendő ártatlanságában: „A bohóc örömmel sétál bele a partnere csapdájába – jaj, de kedves, segít –, pedig dehogy."

Nem harcolunk tovább

Sziszi úgy dönt, hogy nem harcolunk tovább. Úgyhogy Matusek Attila és Jámbor Nándor megmutatja, milyen az, amikor két bohóc egyenrangú társként működik. Egy lámpát kell együtt megjavítaniuk (izzócsere), a hatásfokozó mi más, mint a folyamatos csetlés-botlás. A nevetés talán onnan jön ilyenkor, hogy a  néző  megnyugszik: lám, nem csak én vagyok szerencsétlen. Sőt: nem is vagyok szerencsétlen. Sziámi, társak, párbaj – és Sziszi mutat még egy alapvető bohócpáros-alaphelyzetet: a negyedik működési mód a „főnök" és a „beosztott" között fönnálló hierarchiát aknázza ki, a végletekig. Fontos bohócszabály, hogy a főnöknek soha nem szabad leszállni a magas lóról. Viszont sokszor elég, ha fölényesen, némán csak nézi, hogy szegény kicsi már megint mit művel. Nándi és Attila például  jól ráéreznek a játék ízére: az alkalmi közönség nagyon nevet.