Szombathely

2015.10.07. 18:44

Összefogtak a beteg gyerekek mosolyáért

Szombathely - A civil összefogás jegyében tartottak vidám, programokkal dúsított napot a szombathelyi régi városi strand területén a leukémiás és beteg gyermekekért.

Civil Tudósítónktól

Október 3-án a tölgyfák árnyékában gyülekeztek segítőkész emberek a lufikkal díszített pavilonok alatt. Dr. Bazsó Dóra, a Markusovszky kórház gyermekgyógyásza mentőápoló munkatársával, Csiba Attilával gondolta ki, hogy rendezvényt szervezzen a beteg és már meggyógyult gyermekek felvidítására. Terveikhez csatlakozott Mák Dóra, aki szintén segíteni szeretett volna. Így szervezték meg az Összefogás a mosolyért névre keresztelt rendezvénysorozat első részét, jövő tavasszal tervezik a folytatást. Rengeteg felajánlás, támogatás érkezett a gyermekeknek. Sok játékot, babapiskótákat, kézműves csokoládékat kaptak.

A mentők is tartottak bemutatót a rendezvényen (Fotó: Tóth Marianna)

A leukémia vagy fehérvérűség a leggyakoribb gyermekkori daganatos megbetegedés. A betegek gyakran sokáig tünetmentesek, ám a legyengült szervezet hirtelen és gyorsan tud nagyon rossz állapotba kerülni. A gyógyulás folyamata hosszú és nem kellemes, hiszen bármelyik kezelésre is van szüksége a betegnek, mindegyiknél vannak mellékhatások.

Bazsó Dóra jól tudja, min mennek keresztül ezek a gyermekek, munkatársaival azon fáradoznak, hogy szebbé varázsolják a gyermekek napjait, elfeledtessék velük a betegségek fájdalmait, a gyógyszerek rossz ízét.

Tóth Marianna

Címkék#Szombathely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!