Szombathely

2014.09.28. 11:34

Romos épületben gyakorlatoztak a keresőkutyákkal

Szombathely – Holttestet keresett, egy romos épületben túlélők után kutatott vasárnap délelőtt két labrador, IQ és Lizi. Szerencsére nem éles helyzetben, hanem a szombathelyi járáshoz tartozó Borostyánkő Mentőcsoport kutatási, felderítési egységének kutyás képzésén.

Nagy Ildikó

A 11-es Huszár úti laktanya romos épületeinek egyike kiváló terepnek bizonyult egy 6,8-es erősségű földrengés utáni helyzet imitálásához: a Borostyánkő Mentőcsoport kutatási, felderítési egységének gyakorlatát a Lehóczki László vezetésével dolgozó miskolci Spider Mentőcsoport koordinálta.

Lehóczki László, az egykori legendás keresőkutya, Mancs gazdája két kollégájával, Szabó Ádámmal és Szabó Bencével, valamint egy labradorral – amely nem véletlenül kapta az IQ nevet - érkezett Szombathelyre, hogy szombaton a speciális mentőegység gerincét képező, Kunhegyesi Tibor vezetésével működő dozmati Univerzum Kutyakiképző Iskolában elméletben, majd vasárnap a laktanya romos épületeinél a gyakorlatban is felkészítse a szombathelyieket.

Az elméleti felkészítés során a hat főből és négy kutyából álló szombathelyi egység tagjai a kutyák jelzési és kapcsolattartási rendszeréről hallhattak hasznos információkat, amelyeket másnap a gyakorlaton már alkalmazhattak is.

A Borostyánkő Mentőcsoport kutatási és felderítési egységéből dr. Fügedi Balázs vett részt a vasárnap délelőtti gyakorlaton, aki Lizi nevű labradorával és a még kölyök, ám nagyon ígéretesnek tűnő bloodhoundjával, Mangóval érkezett. És míg a kis Mangó egyelőre a bokrok alatt békésen átaludta a gyakorlatot, Lizi megtette a hőssé váláshoz szükséges első lépéseket.

Mindannyiunknak a torkunkban dobogott a szíve, amikor Lizire  felcsatolták azt a kutyahámot, amivel együtt felakasztották az úgynevezett ferde kötélhíddal kialakított mentőfolyosóra, és a kötélen felhúzták a romos épület emeletére. Mentésnél ezt a technológiát alkalmazzák a keresőkutya fel- és a sérültek lejuttatásához. Később gazdája, dr. Fügedi Balázs a hámmal együtt a hátára vette Lizit, és úgy ereszkedtek le kötélen a magasból. Meg kell hagyni: sem a gazdának, sem a kutyának nem lehetett könnyű dolga, hiszen Balázsnak ereszkedés közben a kutyát is nyugtatni, simogatni kellett, de a második ereszkedésnél már Lizi is nyugodt volt.

Lehóczki László a holttest kutyás keresését is bemutatta: az egyik bokor alján elrejtettek egy babát, amelyre hullaszaggal átitatott pelenkát adtak. Persze IQ könnyen megtalálta, mi pedig megtudhattuk, hogy másként jelez a keresőkutya, ha holttestet, illetve élő embert talál. A hullaszagtól ugyanis undorodik, ezért, hogy semlegesítse a szagot, elkezdte rágni a körülötte lévő bokrok leveleit. Ám ha élő embert talált volna, akkor ugatott volna.

A speciálisan kiképzett kutyákat többféle akcióban is lehet használni: nyomkövetésnél, területkutatásnál, romkutatásnál és hullakeresésnél. Lehóczki László szerint a speciális mentés sikerének mindössze 15-20 százaléka múlik a kutyán, a többi az emberen, ám e 15-20 százalék nélkül az ember sem boldogulna. Egy-egy terület átkutatásánál például egyetlen kutya száz embert vált ki.

Lehóczki László gyakran gyakorlatozik a kutyáival, mosolyogva mesélte például, hogy annak idején sokan megdöbbentek, amikor egy műfüstöt „okádó” házból kutyájával hozatta ki a pólyában békésen szunyókáló négy hónapos lányát. De előfordult az is, hogy az erdőben egyszerűen csak sétált a kutyájával, és az eb egyszer csak elfutott, majd rávetette magát egy békésen gombászó nénikére. Ezek a kutyák ugyanis arra is ki vannak képezve, hogy a nem szokványos pózban, testtartásban lévő embereket megtalálják, a guggoló nénike pedig pont ilyen volt...

Lehóczki László szerint fontos lenne, hogy az ország minél több pontján működjenek hasonló, önkéntes, speciális mentőegységek, így ebből a szempontból Vas megye példaértékű. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett képzésen tanultakat novemberben egy gyakorlaton is bemutathatják majd a vasi speciális egység tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!