Szombathely

2014.07.11. 18:25

Ropogós diplomák

Szombathely - Négyszáznegyvenöten három szakaszban búcsúznak a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjától.

Ölbei Lívia

Az Agora -Művelődési és Sportház fölújítása miatt az idén az Agora - Savaria mozi ad helyet a SEK diplomaosztó ünnepségeinek. Pénteken lezajlott két forduló - az első egyúttal a Nyugat-magyarországi Egyetem központi tanévzáró tanácsülésének szerepét is betöltötte, prof. dr. Faragó Sándor rektor jelenlétében - , szombat délelőtt lesz a harmadik.


A tapasztalatok azt mutatják, hogy új szerepében jól vizsgázott a mozi. A tudás olyan érték, amelyre jövőt lehet építeni , mondta dr. Molnár Katalin, a SEK elnök-rektor-helyettese, aki köszöntőjében emlékeztetett arra is: három (alapszak), kettő (mester szak), illetve egy évig tartó (a korábban szerzett tanári diploma megfejelése mester szakkal) képzések értek most véget.

Pócza Gabriella, a Vas Népe szerkesztőségének gyakornoka is pénteken vette át diplomáját dr. Antonio Donato Sciacovellitől (Fotó: Unger Tamás)

Az elnök-rektorhelyettes utalt arra is, hogy struktúraváltáson és racionalizáláson van túl az intézmény. A frissdiplomások az egyetemi hagyományok szerint a paedumnál (rektori jogar) tettek fogadalmat. A diplomákat dr. Antonio Donato Sciacovelli, a pedagógusképző kar dékánja, illetve dr. habil. Gyurácz József, a természettudományi kar dékánja, a kitüntetéses okleveleket Horváthné dr. Molnár Katalin adta át. A most végzettek mintegy 30 százaléka nyelvvizsga híján oklevél helyett igazolást kapott tanulmányairól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!