Szombathely

2015.10.20. 17:25

Szent Márton-terv: beruházások és programok

Szombathely – A szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága kedden délután tartott ülésén kiemelten foglalkozott a Szent Márton-tervvel, a Haladás teniszszakosztályának az elhelyezésével, s jogi szempontból vizsgálta meg a tervezett rendeletmódosításokat, az egyes intézményekkel kötendő megállapodásokat.

Médiaközpont

A jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága elsőként a Szent Márton-tervvel kapcsolatos döntésekről foglalt állást. A tagok egyetértettek azzal, hogy a terv keretében megtörténjen a Berzsenyi tér átalakítása, a Szent Márton-templom előtti terület rendezése, a Romkert-sétány kiépítése, valamint a Smidt Múzeum rekonstrukciója. Ehhez kapcsolódva a testület jóváhagyta az emlékév programtervezetét is.

A Haladás sportkomplexum építése miatt helyet kellett keresni a teniszszakosztály elhelyezéséhez.  A bizottsági ülésen kiderült, hogy a város 2016. április elsejétől október 15-ig, a Sportligetben, hétköznaponként 9 órától 17 óráig,  hat pályát bocsát a szakosztály teniszezőinek  rendelkezésére. Illés Károly alpolgármester elmondta azt is, hogy keresik az új teniszcentrum helyét, valamint a forrásokat ennek kialakításához.

A testület jóváhagyta az egyes intézményekkel kötendő vagyonkezelői, illetve fenntartói megállapodásokat, nem talált jogi kifogást a lakás- és az önkormányzati támogatásokról szóló rendelet módosításában. A jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága keddi ülésén döntött az iskolai sportkörök, diáksport-egyesületek alap- és eredményességi támogatásáról is.

Címkék#Szombathely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!