Színorgia a képtárban, avagy miért nem fél a hétpettyes katica?

Vig Károly, a Savaria Múzeum tudományos igazgatóhelyettese épp összeönti a ragyogó, világító kékben pompázó rézgálicot a bordó szalmiákszesszel, a keveredésből mélykék folyadék származik. Két sárga folyadék találkozása sötétkéket eredményez, a vizet nélkülöző rézgálic (fehér por) vízzel elegyedve nyeri el a kék ragyogást. A múzeumi intézmények a fény és a színek köré szervezték a Kutatók éjszakáját, nem véletlenül: 2015 a fény nemzetközi éve. A kezdeményező az Európai Fizikai Társulat, a kezdeményezés támogatója az ENSZ és az UNESCO, az alapvető cél fölhívni a figyelmet arra, hogy milyen fontos szerepek játszik a fény és a fénnyel kapcsolatos technológia az életünkben.

A látásról ezer éve – az első optikai témájú könyvet arab tudós írta

Egyébként 2015-ben vannak még fénnyel kapcsolatos évfordulók. Például ezer éve jelent meg az első optikai témájú könyv, Al-Hajszam arab tudós műve De Aspectibus, azaz „A látásról” címmel. De a fény nemzetközi évében megemlékezhetünk a kozmikus háttérsugárzás felfedezésének ötvenedik, valamint Einstein általános relativitáselméletének századik évfordulójáról is.

A Kutatók éjszakájához eredendően hozzátartozik a fény: ritkán fordul elő, hogy a Szombathelyi Képtárból este is hívogató fények szűrődjenek ki. Az aulában telt ház van Vig Károly előadásán, a folyosóról nyíló kis termekben szintén zajlik az élet, felnőttek és gyerekek ismerkednek Pődör György világító ásványaival (a mellékelt tájékoztató pontos leírást ad a fény keletkezési módjairól), hátrébb Farkas Mihály vezetésével a lézer természetére derül fény. Olyan, mintha a csillagos égboltot hozta volna be a kis szobába, de a gyerekeknek sokkal nagyobb izgalmat jelent, hogy a lézerceruza távirányítóként működik: nem kell hozzáérni a képernyőhöz, hogy vonalakat húzzanak vele.

Fotók: Szendi Péter

Pöfögő futrinkák, nyílméregbékák, hullámzó zebrák és bátor pillangók

Dankovics Róbert, a Savaria Múzeum munkatársa Veszélyes színek az állatvilágban címmel tart előadást, amelynek alapmondata úgy szól, hogy „az életünk múlhat azon, hogy helyesen értelmezzük-e a színeket”. Közlekedési táblákat mutat: a kontraszthatásban egymás mellé helyezett színpárok (piros-fekete, fekete-sárga) feladata a figyelemfelkeltés, veszélyjelzés, óvatosságra intés. De hogyan használják a színjelzéseket az állatok? Ki ne gyönyörködött volna már legalább egyszer a zöld levélen, fűszálon szabadon sétálgató piros-fekete hétpettyes katicában. Dankovics Róbert most fölteszi azt a praktikus kérdést, amire gyönyörködés közben nem gondolunk: Miért nem fél a katicabogár ebben a feltűnő öltözékben? (Ezen a ponton eszünkbe jut a mese a béka piros cipellőjéről.) Hát azért nem fél a katicabogár, mert keserű testváladéka elveszi a ragadozók étvágyát. Illetve: áldozatra szükség van, de a tapasztalat egy életre megmutatja, hogy katicabogár eledelnek nem alkalmas. A szintén piros-fekete pöfögő futrinka (már a nevek varázslatosak) egyszerre két helyről spriccel váladékot, ha veszélyt érez: a két váladék találkozásáből hő keletkezik – éget! A nyílméregbéka (még mindig a piros-fekete vonalon) hangyáktól nyeri mérgét, viszont az indiánok békanyílméregbe mártott nyilai nem a méregtől voltak halálosak Dankovics Róbert szerint: inkább vérmérgezés teríthette le az áldozatokat. És így tovább: peregnek a képek a szivárványos pillangóktól (igen, ők is kellemetlen váladékkal őrzik a szépségüket) egészen a zebrákig. Az elkülönülés és a környezetbe olvadás (mimikri) furcsa játékában a fekete-fehér csíkos zebrák esete igazán különleges: a szavannán feltűnő csíkjaikkal hogyan is tűnhetnének el. Ezért inkább összebújnak. Egy zebracsorda tényleg olyan, mint egy Vasarelly-kép: nem tudni, hol kezdődik az egyik, hol végződik a másik, a csorda maga egyetlen nagy, hullámzó élőlény.

A sorozatnak még messze nincs vége. Szó esik az építészet és a színek viszonyáról, a különböző művészettörténeti korok szín-szimbolikájáról, az ételszínezékekről. A büfében nem állhatunk ellen a krémes-könnyű macaronoknak. (Az őrület a reneszánsz Itáliából indult, ma francia édességként tartjuk számon a kívül fényes, belül krémes színes kis „habcsókokat”.) Legyen most minden rózsaszín: a leghalványabb rózsa, a kicsit sötétebb eper, és még egy árnyalat: málna. Mehetünk.

Beleolvadni az estébe

Amikor kilépünk a képtárból a szélbe és az esőbe, az jár a fejünkben, hogy most akkor mi volna jobb: elkülönülni – vagy egészen beleolvadni az estébe. Aztán már csak abban reménykedünk, hogy színes tintákról álmodunk.