Szombathely

2015.10.01. 17:08

A mellrákszűrésre figyelmeztettek a táncos prevencióval

Szombathely - Látványos és vidám produkció kerekedett Szombathely főterén csütörtök délután. Slágerzene szólt, a sportos egyetemisták pedig táncoltak - nem öncélúan, hanem a mellrák megelőzésére hívták fel a figyelmet.

Bakos Ágnes

Rengeteg fiatal lepte el a Fő teret már a produkció előtt is látható volt, hogy valami készül Aztán felcsendült a Wellhello formációtól az Emlékszem Sopronban című sláger, a dallamra egy kupacba gyűltek a fiatalok és közös táncba kezdtek. Egyszerű, de látványos koreográfia és nevetés így teltek a táncos percek.

A produkciót látva gyalogosok és kerékpárosok is megálltak egy percre a város szívében. Az óriási tapssal zárult villámcsődület után mindenki hallhatta: a sportos fiúk és lányok a tánccal a mellrák elleni küzdelemre, a betegség megelőzésére hívták fel a figyelmet.

Október 1. a mellrák elleni küzdelem világnapja, október pedig a kampány hónapja. Országszerte, világszerte hasonló figyelemfelhívó akciókat tartanak ilyenkor Szombathely sem maradt ki.

Nagy Edittel együtt összesen mintegy száz sportos egyetemista vett részt a villámcsődületben, amivel a mellrák elleni küzdelem napjára, a betegség megelőzésére hívták fel a figyelmet
Fotó: Unger Tamás

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ sportos hallgatói, mintegy százan gyűltek össze a Fő téren. Leendő sportszervezők, rekreációs szervezők, egészségfejlesztők és testnevelő tanárok - sorolta Polgár Tibor tanszékvezető. - A sport alapvetően preventív tevékenység, hiszen az edzett szervezet ellenállóbb a betegségekkel. Persze a rákbetegségeknek genetikai okai is vannak, ehhez jönnek az életkörülmények, de az biztos, hogy az erős szervezetet nehezebben gyűri le minden betegség - hangsúlyozta Polgár Tibor. Hozzátette, hogy az egyének egészsége mellett a társadalom összessége miatt is fontos a betegségek megelőzése, hiszen ha kevesebben betegek, akkor kevesebben mennek táppénzre, több az egészséges munkaerő a társadalomban.

- Egy ilyen megmozdulásra mindenki felfigyel, és eszébe juttatjuk a mellrákszűrést, ez a preventív hatás a fontos - mondta Darics Viktória, a flashmob egyik táncos résztvevője.

Az biztos, hogy jót mozogtak a diákok, és szerintük, ha csak egy nő is a produkció hatására elmegy mellrákszűrésre, már megérte a tánc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!