Szombathely

2015.09.22. 08:18

Tej, perec, pogácsa: reggelivel várták kedden reggel a bringásokat Szombathelyen

Egy hét alatt szervezték meg, hogy az Autómentes napon reggeli várja a kerékpárosokat a szombathelyi Fő téren. Tej, perec, pogácsa és kávé várta a két keréken munkába igyekvőket.

Budai Dávid

Szombathelyen második alkalommal szerveztek bringás reggelit, hiszen évekkel ezelőtt volt már hasonló kezdeményezés, azonban a Vas Megyei Kerékpáros Szövetség és a Szombathelyi Tekergők most először vállalkoztak arra, hogy megvendégelik a kerékpárral munkába igyekvőket. Egy héttel ezelőtt még a szervezők sem tudták, hogy reggelivel fogják várni az Autómentes napon a bicajosokat, de ahogyan az már lenni szokott, az ötletet nagyon gyorsan tettek követték.

Fotó: Budai Dávid

A reggelit cégek ajánlották fel, így került az asztalra nyolcvan doboz két decis tej, perec, pogácsa és kávé. Amire szükség is volt, hiszen fél kilencig legalább hatvanan fékeztek le a Széchenyi utcában. A megrögzött bringások felkészülten, üres gyomorral érkeztek, de legalább ugyanennyien voltak azok, akik nem hallottak a rendezvényről. A sietősebbek belekapaszkodtak egy perecbe és száguldottak is tovább, de sokan ráérősen beszélgetni kezdtek, hangsúlyozta Szabó Gergő, az esemény egyik szervezője. A csúcs, ahogyan arra számítani is lehetett hét és nyolc óra között volt, de egészen kilenc óráig várták a két keréken érkezőket, persze azért a gyalogosokat sem utasították el.

A fogadtatás pozitív volt, ezért egészen biztos, hogy lesz még bringás reggeli. Megtudtuk, tavasszal a Föld napján ismét nem lesz meggondolatlanság üres gyomorral nyeregbe pattanni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!