Szombathely

2014.08.18. 16:50

Teljes harckészültségben indul az LMP és a 4K!

Szombathely - Az LMP a szombathelyi jelöltbemutatóját hétfő délután a Pelikán parkban tartotta.

Némethy Mária

A Lehet Más a Politika (LMP) és a 4K!, azaz a Negyedik Köztársaság Párt közösen indul Szombathelyen az önkormányzati választáson. Tegnap zöldekhez méltó helyen, a Pelikán parkban tartották közös jelöltbemutató sajtótájékoztatójukat.

- 14 képviselőlejölttel indul teljes harckészültségben két fiatal erő, rendszer kritikus szervezet, amelyik új színt akar vinni a választásokba - mondta el Nagy András, a 4K! országos alelnöke, aki végül közölte: Van polgármester-jelöltünk is, ő Horváth Zoltán, aki képviselőként négy éve vesz részt a város önkormányzati munkájában. Ezután Horváth Zoltán mutatta be a képviselő-jelölteket, akik civil szervezeti, szakmai múlttal rendelkeznek.

Németh Ákos, Varga Dominik, Hufnágel Szabolcs, Gálffy Áron, Sárközi Zoltán, Halász Ármin , Nagy András és Horváth Zoltán (Fotó: Némethy Mária)

Az 1. vk. jelöltje György István Péter, a Szombathely-Herény Kőrösi Csoma Sándor Környezetvédő Egyesület elnöke, a 2. vk-ban Bogáti András ismert természetvédő, a 3. vk.-ban Hufnágel Szabolcs rendezvényszervező, a 4.. vk.-ban Gálffy Áron, a hívásfogadó központ középvezetője, az 5. vk.-ban a Bécsben dolgozó Halász Ármin, a Negyedik Köztársaság Párt által delegált jelölt, akárcsak az 6. vk.-ban Németh Christopher, a szombathelyi zenei élet aktív közreműködője, a 7. vk.-ban Horváth Zoltán rendezvényszervező, az LMP önkormányzati képviselője, a 8. vk.-ban Varga Dominik egyetemista, a 9. vk.-ban Andul-Ghafoor Hisham villamosmérnök, a 10. vk.-ban Sárközi Zoltán, egy munkaerő közvetítő cég vezetője, a 11. vk.-ban Nagy András angol nyelvi szakfordító, a 12. vk-ban György Gábor Péter a Magyar László Idegenforgalmi Egyesület elnöke, a 13. vk.-ban Némeh Ákos bankautomaták szervizelője, a 14-ben Láng Zoltán spanyoltanár indul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!