Szombathely

2015.03.05. 13:56

Termet kaptak a régió közigazgatási és munkaügyi bírái Szombathelyen

Az észak-dunántúli régió közigazgatási és munkaügyi bíráit tömörítő szakmai szervezetének otthont adó termet avattak csütörtökön délelőtt. A két, összenyitható, többfunkciós terem tárgyalások, szakmai tanácskozások és egyeztetések színteréül szolgál majd.

Médiaközpont

2013 júniusa óta a Szombathelyi Törvényszék a székhelye az Észak-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégiumnak, melynek öt megyéjéből összesen negyvennégy, közigazgatási és munkaügyi szakterületen dolgozó bíró tagja van. A regionális kollégium fő célkitűzése az volt, hogy létrejöhessen egy, a törvényszéki kollégiumoktól független közigazgatási és munkaügyi területet átfogó szakmai közösség, ahol a tagok nagyobb létszámmal, nagyobb elmélyültséggel tudják az egyes szakmai kérdéseket megvitatni, közös álláspontot kialakítani.

Fotó: Médiaközpont

Dr. Szőke Zoltán, az Észak-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium vezetője elmondta, hogy a kollégium munkája azért is fontos, mert az egyes jogértelmezési és jogalkalmazási egyeztetések lehetővé teszik, hogy a különböző megyékben ne legyenek különbségek a bírói jogalkalmazásban.

Ilyen és ehhez hasonló üléseknek ad otthont az a két terem, mely egyszerre tárgyalóteremként és a munkaügyi és közigazgatási szakterület teljes-, illetve részkollégiumi ülésének színteréül is szolgál. Dr. Andor Szabolcs, a Szombathelyi Törvényszék elnöke elmondta, hogy a kollégiumi termek szakmai megbeszélések, szakmai egyeztetések, szakmai viták színhelyei is lesznek.

Az ünnepélyes keretek közt felavatott két terem a kollégium két fő területének megfelelően a jogállamiság megteremtőjéről, a szombathelyi születésű Horváth Boldizsárról, illetve a közigazgatás területén úttörőnek számító Magyary Zoltánról kapta a nevét.

Bár a szakmai kollégium több más megyében is tervez üléseket, a felavatott terem egy központ lehet, ahol a közigazgatási és a munkaügyi bírák olyan kérdésekben tudnak egyeztetni, mint például a jogszabályi változások mentén felmerülő jogértelmezési és jogalkalmazási kérdések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!