Szombathely

2013.02.18. 11:17

Tízmilliárdból fejleszthet a Markusovszky kórház

Ha minden jól megy, akkor márciusban elkezdődhet a régi belgyógyászati tömb lebontása, és pályázati források segítségével javulhat a koraszülöttek, a pszichiátriai, az onkológiai, valamint a krónikus szív-és tüdőbetegek ellátása. Mintegy 10 milliárd forintból fejlődhet a következő két-három évben a Markusovszky kórház.

Bajdó Bettina

Prof. dr. Nagy Lajos, a Markusovszky kórház vezérigazgató főorvosa elmondta,  több olyan pályázat is folyamatban van, mely hozzájárulhat a korszerűbb betegellátáshoz.

- A legnagyobb folyamatban lévő pályázatunk a belgyógyászati tömb felújítására vonatkozik - folytatta a vezérigazgató. - 5,4 milliárd forintot nyertünk egy pályázaton, ebből az összegből több minden megvalósulhat. A közbeszerzési eljárást már lefolytattuk, hamarosan szerződést is köthetünk a kivitelezővel. Ha minden jól megy,  március vége felé hozzákezdhetünk a régi, úgynevezett kékcsempés épület lebontásához. Ennek a helyén egy hatemeletes belgyógyászati tömb épül. Ezzel együtt korszerűsítjük a műtőket, a sterilizálót és az intenzív osztályt is. Továbbá a betegirányítást is központosítjuk egy virtuális egykapus infó-kommunikációs fejlesztés során.

A közbeszerzési eljárást már lefolytatták, hamarosan szerződést is köthetnek a kivitelezővel. Március vége felé bonthatják a régi épületet (Fotó: Szendi Péter)

Az új épület megfelel majd az uniós elvárásoknak, U-alakban illeszkedik a kórház többi épülete közé. A hatszintes komplexumban egy-két-három ágyas, fürdőszobás kórtermeket alakítanak ki, s modern berendezések segítségével, európai körülmények között végzik majd a járóbetegek-ellátását is. A földszinten az ambulancia és a fertőző osztály kap helyet, az első három szintre a belgyógyászat kerül, a felsőbb szinteken pedig az ideggyógyászati, a bőrgyógyászati és a reumatológiai osztály.

- Nemcsak a belgyógyászati tömb megújulását tűztük ki célul - emelte ki a vezérigazgató -, 250 millió forintot kaptunk rehabilitációs ellátás fejlesztésére egy pályázaton.

- A pénzből elsősorban a járóbeteg-ellátást fejlesztjük. A fejlesztés során a pszichológiai, a tüdő- és szívbetegek rehabilitációját segíthetjük még hatékonyabban. Az összegből 150 millió forintot költünk a pszichiátriai rehabilitációra. A 11-es Huszár úti pszichiátriai épület korszerűsödik, ennek földszintjén a gyermekeket, első emeletén pedig a felnőtteket gondozzák majd. Az épületbe rehabilitációs kezeléshez szükséges informatikai, videotechnikai és sporteszközök kerülnek. A pályázaton nyert pénz többi részét a szív- és tüdőbetegek rehabilitációjához szükséges helyiségek kialakítására és eszközök beszerzésére fordítjuk. Folyamatban van egy 150 millió forintos pályázatunk is, ebből az összegből a perintaláis intenzív ellátás újulhat meg. Támogatást nyert a kórház új inkubátorokra, lélegeztető gépekre és informatikai fejlesztésekre a koraszülöttek ellátáshoz.

A vezérigazgató hozzáfűzte,  beadás előtt áll egy onkológiai pályázat is, mely segítségével egy új készüléket vásárolnának. S ha már a fejlesztésekről beszélünk, akkor meg kell említeni, hogy a humán erőforrás fejlesztéséhez is nyertek pénzt, mintegy 140 millió forintból tudtunk továbbképezni az orvosokat és szakdolgozókat.

 

Ugyancsak szeretnének pályázni a körmendi kórház megújításához is. Nemrég integrálódott a körmendi egészségügyi intézmény a Markusovszky kórházba, az új struktúrakialakításhoz jól jönne az anyagi segítség. Szeretnék a hatszintes épületet modernizálni és átépíteni, hogy jobban ki tudják használni a tereket. Korszerűsítenék a műtőket, kialakítanák egy krónikus belgyógyászati osztályt, s megteremtenék a feltételeket az egynapos sebészeti ellátáshoz. A terveik szerint a szakrendelőket is beköltöztetnék a központi épületbe. A már említett rehabilitációs pályázatból jut a körmendi kórházba is, hiszen itt is korszerűsödik a pulmonológiai, valamint a  kardiológiai rehabilitáció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!