Szombathely

2014.10.30. 16:59

Több százan demonstrálnak a Fő téren az internetadó ellen

Szombathely - Tíz perccel a meghirdetett kezdési időpont előtt már több százan gyülekeztek a Városháza előtt, ahol az internetadó ellen tiltakoznak a szombathelyiek.

Peltzer Géza

A pártoktól független demonstráció egyik szervezője, Németh Ákos kérdésünkre elmondta, hogy 18-tól 19 óráig kaptak területfoglalási engedélyt.

A helyszínen egy nemzetiszínű zászlót és két transzparenst láttunk "A HD pornót nem adom" és "Internet utalvány 1024 Mbyte értékben" felirattal.

Szombathelyiek, akartok internetadót? - kiáltotta a mikrofonba a városháza lépcsőjén álló szónok, Szalai Szabolcs, amire a 18 órai kezdésre 600 fősre duzzadt tömeg három nem-mel válaszolt.

A demonstráció rendben zajlik, úgy tudjuk, Endrődy Krisztián, a Weöres Sándor Színház színésze is szólni fog az egybegyűltekhez.

Endrődy Krisztián színész szerint az adók tekintetében nem lesz megállás, és idővel a létezésadót is bevezetik, a befolyó összeget pedig szakértők és politikusok között osztják szét. A színész nem csak a Fideszt, a korábban kormányon lévőket is kritikával illette, Gyurcsány Ferencet felemlegetve egy füttyszót is kicsikart a tömegből.

A demonstráció egyik szervezője, a 21 éves szentgotthárdi egyetemista Szalai Szabolcs arról beszélt, hogy a rendszerváltás után született, és egyre inkább nem tetszik neki a jelenlegi rendszer. Mint elmondta, annak idején, Nagy Imre újratemetésekor neki is tetszett Orbán Viktor beszéde, de mint mondta, ez az Orbán Viktor már nem az az Orbán Viktor. Erre a mondatra a tömeg pfújolni kezdett.

A demonstráció fokozott rendőri jelenlét mellett zajlik, a Bejczy utcán álló rendőrségi jármű tetején mobil térfigyelő kamerák pásztázzák a teret.

Fél hétre már vagy ezren lehettek a demonstrálók, akik a rendezvény végén a magasba emelték világító mobiltelefonjukat, és többször is azt kiabálták, hogy nem akarnak internetadót. A téren nem láttunk politikust.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!