Szombathely

2014.03.09. 09:35

Diplomásokat köszöntöttek Szombathelyen

154 résztvevő volt szombaton a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ diplomaátadó ünnepségén. A résztvevők közül nyolc fő szerzett kitüntetéses oklevelet.

Némethy Mária

– Ünnep ez a mai nap, amelyre egész életükben emlékezni fognak, s amellyel a város és az egyetem köszönti felsőfokú végzettséget szerzett polgárait, boldogulásukat remélve az élet minden területén.

Ezzel a szép gondolattal is köszöntötte Horváthné dr. Molnár Katalin elnök-rektorhelyettes szombaton a művelődési és sportházban diplomaosztóra összegyűlt hallgatókat. A frissdiplomások a hagyományoknak megfelelően felesküdtek az egyetem egységét kifejező Paedumra, azaz a rektori jogarra, amelyet a színpadon helyeztek el. Az ünnepélyes eskü szövegét a talárba öltözött hallgatók állva fogadták, jobb kezüket a szívükön tartva esküdtek arra is: „a magyar néphez mindenkor hű leszek.”

Prof. dr. Faragó Sándor rektor köszöntőjében arról beszélt, hogy most tanáraikkal, szüleikkel közösen ünneplik azt a sok munkát, amelynek eredménye a diploma, s bár a búcsúzás sohasem felhőtlen öröm, gondoljanak arra:

– Az országnak a közös munkára, egyetértésre, sikerekre van szüksége. Majd Assisi Szent Ferenctől, a békesség, egyetértés szentjétől idézve kiemelte: a tudás átadása fontos életprogramja a pedagógusnak.

Horváthné dr. Molnár Katalin elnök rektor-helyettes és dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere is arról beszélt, hogy Szombathely önkormányzata erejéhez mérten rengeteg mindent adott és ad az itt tanulóknak, de ugyanakkor Szombathely a hallgatók nélkül nem lenne egyetemi város, nem lenne pezsgő életű megyeszékhely. A polgármester egyebek között arról is szólt: értelmiséginek lenni megtisztelő, a fiatalok a jövőnket határozzák meg. Végül arra biztatta a frissdiplomásokat:

– Szombathely köszöni, hogy itt töltötték diákéveiket. Most a nagy betűs Élet következik, de jöjjenek majd vissza ide, szeressék ezt a várost. jöjjenek majd vissza ide, szeressék ezt a várost.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!