Szombathely

2015.03.07. 08:39

„Zsidó farsang” Szombathelyen: purim, a sorsvetés vidám ünnepe, amikor a hámántáska és a hangoskodás kötelező

Szombathely - A Szombathelyi Zsidó Hitközség is megünnepelte a „zsidó farsangot”: Hámán-fülével és az ilyenkor kötelező hangoskodással. Pénteken a „Kabbalat Shabbat” a szombat-köszöntő után a Khiddus, vagyis a kenyéráldás következett a Bernstein Béla Kulturális Központ emeleti termében, ahol a nagy kerek asztal körül Márkus Sándor, a hitközség elnöke mellett ott ült a 103. évében járó Spiegler Elemér is. Eszter történetét a legfiatalabbak adták elő.

Szendi Péter

A zsidó naptár szerint ádár hónap 14. napján, az előző napnyugtától az aznapi első három csillag megjelenéséig ünneplik a purimot, a megmenekülés napját, az ószövetségi eredetű zsidó tavaszünnepet, a "zsidó farsangot". A hagyományosan karneválokkal és társas összejövetelekkel együtt járó ünnepen a zsidók arra emlékeznek, hogy Eszter, Ahasvérus  perzsa király zsidó felesége megakadályozta, hogy a király főembere, Hámán elpusztítsa a Perzsiában élő zsidókat. A bibliai történet szerint Hámán, a király kegyeltje és minisztere meggyűlölte a zsidókat, és az egész nemzetet ki akarta irtani. Naponta vetettek neki sorsot, hogy melyik nap a legkedvezőbb tervének végrehajtására, innen kapta nevét az ünnep:  a "pur" héberül sorsvetést jelent, többes számban: purim. Hámán végül ádár hónap 13. napja mellett döntött, és a királytól rendeletet csikart ki a zsidók legyilkolására és kifosztására. Eszter nagybátyja, az Ahasvérus előtt nagy becsben álló Mordecháj tudomást szerzett a titkos parancsról, és meggyőzte a királynét, hogy járjon közben nemzetségéért. Eszter sikerrel járt, Hámán lelepleződött, végül őt akasztották fel arra a bitófára, amit ő állított  Mordechájnak. A történet, amelyben az események váratlan fordulata folytán az elnyomó fegyvere önmaga ellen fordult, és így a zsidó közösség képes volt megvédeni magát az erőszakkal szemben, évszázadokon át reménységet és bátorítást adott a zsidó közösségeknek. Mindehhez az ószövetségi Eszter könyve szerint a purim a zsidók számára a fény és a vigalom, az öröm és a tisztesség ünnepe, ma is a  jókedv jellemzi. Ádár haváról az áll a zsidó tanításokban, hogy ez az év legszerencsésebb hava. Ádár 13-án, az ünnep előestéjén Eszter böjtje (Táánit Eszter) van, ekkor és másnap reggel is felolvassák a zsinagógában az ószövetségi Eszter könyvét. Ez az egyetlen alkalom, amikor az imaházban hangoskodni lehet, sőt kell is: akkor mindenképpen, amikor Hámán nevét említik. Szombathelyen, a Bernstein kulturális központban is megszólaltak a kereplők, amikor a gyerekek – a felnőttek okulására és tanítására – bemutatták Eszter történetét. A közönség/közösség minden egyes tagja rejtvényt tölthetett ki, ellenőrizendő, hogy mennyire emlékszik a történetre, amelynek (mint minden történetnek) éltetője az ismétlés, vagyis az emlékezet.

 

A purim elengedhetetlen tartozéka az ünnepi vacsora. Purim hagyományos étele a töltött káposzta, a főzelék, a sütemények közül a flódni (almás, mákos, diós lepény), a kindli (mákos vagy diós tekercs), a hámántáska (mákkal vagy lekvárral töltött, háromszög alakú sütemény). A purim Szombathelyen ugyancsak  vacsorával végződött.

És akkor álljon itt egy hámántáska-recept. Az omlós tésztából készült süteményt hámánfülének is nevezik.  Íme:

Hozzávalók: 35 dkg rétesliszt, 15 dkg margarin, 1dkg élesztő, 10 dkg cukor, só, reszelt citromhéj, 2 tojás, kevés rum, szilvalekvár vagy máktöltelék.

A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal és az élesztővel. Belekeverjük a cukrot, a sót, a citromhéjat, a két tojást, és annyi rumot adunk hozzá, hogy jól nyújtható tészta legyen. Kinyújtjuk,  háromszögletű darabokra vágjuk. Szilvalekvárral vagy mákkal töltjük, félbehajtjuk, szélét lenyomkodjuk, és tojással kenve kikent lisztezett tepsiben pirosra sütjük. Készíthetjük úgy is, hogy nagyobb pogácsaszaggatóval kivágjuk, a tölteléket középre rakjuk és három oldalról felhajtva középen összenyomjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!