Torony

2015.05.22. 11:16

Látott már virágzó titánbuzogányt? - Egy toronyi melegházban az is van

Olyan egzotikus növényeket gyűjt és nevel hobbi szinten a toronyi Kopácsi Péter, amelyek Magyarországon kereskedelmi forgalomban nem kaphatók.

Civil Tudósítónktól

1986-ban munka mellett kezdett el külhonos növények gyűjtésével foglalkozni, manapság pedig nyugdíjasként él szenvedélyének.

A kezdetekkor egy alumíniumiparban dolgozó barátja - aki nemzetközi üzletkötő volt angol és spanyol nyelvterületen - fertőzte meg ezzel a nem mindennapi kedvteléssel. A munkája kapcsán a barát járta a világot, gyűjtötte a hazánkban kuriózumnak számító magokat és ültette el itthon azokat. Elhívta Kopácsi Pétert a tihanyi nyaralójába és elbüszkélkedett az általa nevelt növényritkaságokkal. Búcsúzóul ajándékozott vendégének egy perui földicseresznye bokrot.

Kopácsi Péter gyűjtő egyik büszkeségével, a dél-afrikai sivatagi rózsa egyik változatával (Pachypodium succulentum) (Fotó: Kopácsi Anita)

Péternek a látottak után több sem kellett. Elkezdett belemélyedni a növénycsodák világába és mára már kisebb könyvtárat tudhat magáénak a szakirodalomból. De ennyivel nem érte be: az ismereteket a gyakorlatba is átültette. Az elmúlt, kis híján három évtizedben a világ 120 országából rendelt magokat, helyezte táptalajba és nevelte fel azokat. A múlt télen például Kínából rendelt hófehér és koromfekete csemegekukoricát, három-négykilósra megnövő sárgadinnyét, aminek koromfekete a héja és hófehér a húsa, vagy olyan dupla hasznosítású növényt, a TomTato-t, amely a föld alatt krumplit termel, a szárán pedig paradicsomot.

 

 

Nagy nehezen kivirágzott a titánbuzogány Fotó: Kopácsi Anita

Nagy büszkesége az Indonéziából, Szumátra szigetéről származó titánbuzogány, aminek egyébként ehető gumójához 15 éve sikerült hozzájutnia és azóta először idén virágzott ki a napokban. A virágja saját hazájának klímáján akár három-négy méterre is megnőhet, azonban teljesen kinyílva csak három-négy napig virágzik. Kizárólag köpőlegyek porozzák be, ezért, hogy magához vonzza azokat, rettenetes, rothadó húsra emlékeztető bűzt áraszt. A szakemberek a világ legnagyobb, talán legbüdösebb virágaként tartják számon. Odoardo Beccari olasz botanikus fedezte fel 1878-ban Szumátrán. Ez a növény Magyarországon csupán néhány egyetemi üvegházban található meg, Péter tudomása szerint magángyűjtőnél egyedül csak a toronyi családi udvar melegházában virul.

Fazekas Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!