Tudomány

2016.04.09. 19:04

Magyarországon drága a műszer és olcsó a sebész - Hogyan lehet emberközpontú a sebészet?

Szombathely - Hogyan lehet a sebészet emberközpontú? Erre a kérdésre kereste a választ dr. Juhász Árpád sebész adjunktus, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház orvosa.

Bajdó Bettina

Újabb fejezetéhez érkezett a Genius Savariensis Szabadegyetem egészségügyi kurzusa, az érdeklődők a héten a sebészetről hallhattak érdekes előadást.

Dr. Juhász Árpád rögtön azzal kezdte, tudja, a címben ellentmondásosnak tűnik a két szó egymás mellett, miszerint emberközpontú és sebészet, de remélte, hogy ezt az ellentmondást sikerül az előadás végére feloldania. Ám ahhoz, hogy a modern sebészetet megismerjük, először a múltba tettünk rövid időutazást.

- A kezdetekben a sebészet kézzel végzett munka volt - mondta dr. Juhász Árpád. - Kr. e. 1500-ban, Indiában Shusruta volt a sebészet alapító atyja. Könyvében részletesen ír a sebészetről, tanai megelőlegezik a modern orvoslás egy részét. Őt követte Gallen ógörög orvos, aki már a hasüregről és a szemészetről is ír a sebészeten belül. Az ókor és a reneszánsz között nagy űr tátong a sebészetben, mivel a feszes egyházi szabályrendszer nem engedte, hogy az orvosok a testhez nyúljanak. Ambroise Paré 16. századi francia sebész volt a modern sebészet és a patológia megalapítója. Pályáját borbélyként kezdte, majd katonaorvosként folytatta. Számos általa kifejlesztett eljárással segítette a betegek és sérültek gyógyulását, amivel idővel nagy ismertségre tett szert. Az ereket izzó vaspálcával sütötte el, ami borzalmas kín volt, de elpusztította a baktériumokat is, elkerülve a sebfertőzést.

Dr. Juhász Árpád sebész szerint jó úton járnak, hogy még emberközpontúbb legyen a sebészet, de azért van még miben fejlődniük
Fotó: Cseh Gábor

A korai sebészetet még a brutalizmus jellemezte. A sebészektől rettegtek a betegek. Szükséges rossz volt, a sebészeket pedig megbecsülés nem övezte. Lenézték a sebészeket, voltak korok, amelyekben orvos és sebész között különbséget tettek. A sebészek sokszor szenvedést és halált hoztak.

- A modern sebészet alapja, hogy fájdalommentes legyen és gyógyítson, a beteg életminősége javuljon - tette hozzá az orvos. - 1846 októberében William Morton Bostonban éter lélegeztetéssel hajtott végre egy műtétet úgy, hogy a beteg nem ordított. Ugyanezen év decemberében Markusovszky Lajos Bécsben önmagán próbálta ki az éter bódító hatását. Hazajött és 1847 januárjában Balassa Jánossal az elsők között alkalmazták Magyarországon az éternarkózist, kezdetét vette a sebészet egyik első nagy korszaka. A tradicionális sebészet a 20. század sebészete, ebben a korszakban a sebészek már mindenhez hozzá mertek nyúlni. Fejlődött a diagnosztika, új műtéti eljárásokat vezettek be és változott a személet is. A sebészek sikereket értek el, a szempont a gyógyulás volt. Azzal azonban nem foglalkoztak, hogy a műtét után milyen lett a beteg életminősége, fellépett-e testképzavar, nem figyeltek az esztétikumra sem. Ez az elembertelenedéshez vezetett.

Korunk sebészete már betegorientált, a technika ritkán szab határt, viszont a betegeknek szavuk van a saját kezelésükben. Megjelent a laparaszkópia. Lényege, hogy nem kell a hasat felvágni, hanem csak a bőrt és a hasfalat apró-pici nyílásokkal átszúrni. Ez napokkal gyorsabb, kevésbé fájdalmas és esztétikailag sokkal szebb gyógyulást eredményez. A Markusovszky kórház hazánkban élenjáró intézmény ezen technika használatában.

S hogy mi a jövő sebészete? Több elképzelés is van, például, hogy ne legyen metszés a hason, ezért a természetes nyílásokat használják a műtétek közben. A másik a robotsebészet, a da Vinci nevű eszközzel. A sebészeti műtéteket több helyütt a világban robotok segítségével végzik. A műtőben a robot dolgozik a beteg fölött, az orvos pedig bárhonnan irányíthatja a robotot, csak megfelelő internetkapcsolat kell hozzá.

S hogy lehet emberközpontú a sebészet? Rövid kórházi tartózkodással, kényelmes kórtermekben, az emberi méltóság és diszkréció megőrzése mellett. Érthető ellátást kell kapnia a betegnek, vagyis nem latinul, hanem magyarul illik beszélni előtte. Fontos az is, ha fél év múlva visszagondol a műtétre, ne negatív gondolatok jussanak eszébe.

A világon mindenütt másként ismerik el az orvosi munkát. Magyarországon drága a műszer és olcsó a sebész. A világ többi részen másként van: drága a műszer, de drága a sebész is. Hazánkban egy sebész éves bruttó fizetése körülbelül 3,5 millió forint. Az USA-ban egy sebész évente mintegy 185 millió forintnyi fizetést vihet haza. Így nem csoda, hogy Amerikában egyre inkább teret hódít a robotsebészet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!